Vágólapra másolva!
Négyen megsérültek, amikor egy szirénázva haladó mentő összeütközött egy személyautóval Vas megyében. A mentőben ülő ápoló súlyosan sérült.
Vágólapra másolva!

Négyen megsérültek szerda este a Vas megyei Kisunyom közelében, amikor egy mentőautó személygépkocsival ütközött - közölte a mentőszolgálat. A négy ember közül ketten a személygépkocsiban, ketten pedig a mentőautóban sérültek meg, az egyik mentőápoló súlyosan. A sérültek közül kettőt kórházba szállítottak.

A Vas megyei rendőrség szerint a megkülönböztető jelzést használó mentőautó Szombathely felől haladt Körmend irányába, vezetője valószínűleg elveszítette uralmát a jármű felett, amely átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra. Itt összeütközött egy szemből érkező személygépkocsival, majd felborult.