[origo] itthon

100
90

A nyugdíjjal aratta első győzelmét a Bajnai-kormány

[origo]|2009. 05. 04., 9:59|Utolsó módosítás:2009. 05. 04., 21:38|

Az adó-, illetve a nyugdíjtörvényekhez benyújtott módosító indítványokról szóló hétfői szavazáson aratta első sikerét a Bajnai-kormány: az ellenzék sikertelenül próbált kiszemezni néhányat a válságkezelő intézkedések közül: megmaradt a szövegben a 13. havi nyugdíj eltörlése, és az áfaemelést sem puhult. Az MSZP és az SZDSZ ellenállása miatt a parlament egyelőre elvetette az OTP-spekulációval foglalkozó vizsgálóbizottság ötletét.

Forrás: MTI

Alkotmányt módosítana az MSZP

Benyújtotta a parlamentnek az MSZP az alkotmánymódosító javaslatot, amellyel büntethetővé tennék a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási gyűlölet keltését, valamint a faji felsőbbrendűségre vagy a fajgyűlöletre alapozott eszmék terjesztését. Korábban az Alkotmánybíróság négy alkalommal semmisített meg törvényeket, amelyekkel a szocialisták a gyűlöletbeszédet próbálták korlátozni, és a legutóbbi, negyedik jogszabály is a testület asztalán van.

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Sikerrel teljesítette az első erőpróbát a Bajnai-kormány, miután az Országgyűlés hétfői ülésén 163 igen és 201 nem szavazattal elutasította a változó nyugdíjtörvényhez a fideszes Iván László és a KDNP-s Lanczendorfer Erzsébet által benyújtott módosító indítványt, amely megtartotta volna a  kormány által eltörölni kívánt 13. havi nyugdíjat. Az indítványt a Fidesz és a KDNP mellett 12 független képviselő, illetve a szocialista Puch László támogatta. A korábban fideszes, jelenleg független Császár Antal nemmel szavazott.

Leszavazta a parlament többsége azt az ellenzéki módosító indítványt is, amely az inflációhoz kötötte volna a nyugdíjak emelkedésének ütemét. Így az eredeti elképzelés maradt a szövegben, egy vegyes képletet határoz meg: ha a GDP csökken, illetve csak kis mértékben, 2 százalék alatt nő, a nyugdíjak csak az árak növekedését követik. Ha 2 százaléknál nagyobb lesz a növekedés, a GDP-növekedés is megjelenik a nyugdíjakban: 2 és 2,9 százalékos növekedés közt 20 százalékban, 3 és 3,9 százalék közt 40 százalékban, 4 százalék felett pedig 50 százalékban a bérek növekedését követné a nyugdíjak emelkedése.

Elfogadta ugyanakkor a parlament - 200 igen szavazattal, 160 ellenében, 3 tartózkodással - a szociális bizottság módosító javaslatát, amely az eredeti szövegnél korábbra hozza a nyugdíjkorhatár emnelését: e szerint már az 1952-ben született korosztállyal, 2012-től elkezdődne a folyamat, amelynek végén, 2027-ben 65 évre emelkedik a korhatár. A javaslatra - a frakcióval szemben - igennel szavazott a fideszes Vitányi istván, illetve nemmel az MSZP-s Boldvai László. A törvény végszavazása jövő hétfőn lesz.

Elutasította az Országgyűlés az adótörvényekhez benyújtott ellenzéki javaslatokat is. Azt a fideszes képviselők által benyújtott javaslatot például 164-207 arányban szavazták le, amely a 25 százalékos általános, illetve 18 százalékos kedvezményes áfakulcs helyett 5 százalékos, adó alá sorolta volna a gyógyszereket, gyógyászati eszközöket, könyveket, napilapokat és kottákat, illetve az alapvető élelmiszereket és a távhőt. Az adótörvények végszavazása szintén jövő hétfőn várható.

Megkezdték a képviselők a miniszterek fizetésének csökkentéséről szóló törvénymódosítás általános vitáját. A Bajnai-kormány első törvényjavaslata szerint a miniszterelnök legfeljebb 15 százalékkal csökkenthetné az egyes miniszterek illetményét. Az előterjesztés másik eleme szerint az állami vezetők nem válthatnák ki pénzben ki nem vett szabadságukat, ha hatáskörgyakorlásuk megszűnésétől számított harminc napon belül ismét állami vezetővé választják őket. A harmadik rendelkezés arról szól, hogy a jövőben a miniszterelnök, a miniszter és az államtitkár nem lesz jogosult jubileumi jutalomra, ez a juttatás csak a szakállamtitkárok esetében maradna fenn. Hétfőn az SZDSZ támogatta, a Fidesz azonban porhintésnek nevezte a törvényjavaslatot. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese azt mondta: tisztességtelen, hogy miután majdnem háromszorosára emelték a miniszteri illetményeket, most csak 15 százalékkal akarják csökkenteni azokat. A Fidesz szerint nagyobb mértékben kellene csökkenteni a fizetéseket, és vissza kellene térni a 2002-es szintre.

Siker vagy kudarc az EU-tagság?

A hétfői ülés Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter eskütételével kezdődött, majd az ország európai uniós csatlakozásának ötödik évfordulójára emlékezett napirend előtt Bajnai Gordon miniszterelnök. A kormányfő szerint szerint a magyarság legnagyobb sikertörténete az EU-csatlakozás, amiért több, egymást követő kormány dolgozott. Bajnai azt mondta, nem volt véletlen, hogy miniszterelnökként az első útja Brüsszelbe vezetett, az EU és a NATO vezetőihez.

A kormányfő szerint Brüsszelben világosan látják, hogy a parlamentben ismét létrejött a "felelős többség", amely kész - akár áldozatok árán is - kivezetni az országot a válságból. Bajnai azt mondta, már kezd helyreállni a bizalom Magyarország iránt, aminek következtében hamarosan "elfogadható árfolyamon" stabilizálódik a forint árfolyama.

"Csúnyán leszerepeltünk az Európai Unióban" - reagált a kormányfő felszólalására Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. Navracsics a német statisztikai hivatal és az Eurostat adataira hivatkozva azt mondta: Magyarország gazdasági teljesítménye öt év alatt, a csatlakozás óta mindössze 9,9 százalékkal nőtt, a reálkonvergencia, vagyis a felzárkózás terén pedig az utolsó helyen áll. A szocialista-liberális kormányok azonban nem tudtak élni a lehetőségekkel - állította a frakcióvezető -, ami azon is látszik, hogy ma a magyarok kétharmada csalódott az EU-ban.

Navracsiccsal szemben egyértelmű sikernek nevezte az uniós csatlakozást Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője. Szerinte egész Európában nagy az EU ellenzőinek aránya, de ez teljesen természetes is, hiszen irreális várakozások voltak a tagsággal kapcsolatban. Mesterházy szerint a magyarok azt hitték - hasonlóan 1989-hez -, hogy egyik pillanatról a másikra ugrásszerűen nő majd az életszínvonal.

Bakancsot Draskovicsnak

Egy falapra ragasztott bakancsot, a Szabadság Kör nevű szervezet úgynevezett Jogtipró-díját adományozta Draskovics Tibor igazságügy-miniszternek Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság fideszes elnöke. Mivel a miniszter nem volt jelen a teremben, a képviselő Juhász Gábor államtitkár asztalára tette le a bakancsot, kérve, hogy adja át azt a tárcavezetőnek. Juhász a teremszolgálattal vitette ki a díjat.

Balog napirend előtti felszólalásában a Szabadság Kör tanulmányra hivatkozva azzal indokolta a díjat, hogy Magyarországon korlátozzák a szólásszabadságot, a sztrájkjogot, a gyülekezési jogot, és a hatóságok megsértik az emberi jogokat. Balog arról is beszélt, hogy Magyarország jelentős külföldi lapok címoldalára került a gazdasági válság és a romák elleni gyilkosságok miatt. A képviselő azt sérelmezte, hogy ezekbe az ügyekbe a kormányoldal "egy laza mozdulattal belekeveri a legnagyobb ellenzéki pártot is".

Forrás: MTI
Balog és a Jogtipró-díj

Nem tárgyalnak Soros-bizottságról

A szocialisták és a szabad demokraták szavazataival az Országgyűlés levette a hétfői ülés napirendjéről a fideszes Ágh Péter határozati javaslatát, amely parlamenti bizottságot felállítását kezdeményezte a  Soros Fund Management LLC magyarországi tevékenységének vizsgálatára. A Soros György érdekeltségébe tartozó alapot félmilliárd forintra büntette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, az OTP Bank részvényei ellen folytatott spekuláció miatt (erről részleteket itt olvashat).

A parlament az MSZP szavazataival úgy döntött, a hétfői ülésen még nem zárja le az általános vitát a fideszes Répássy Róbert határozati javaslatáról, amelyben a képviselő bizottság felállítását javasolja "az április 18-án a budai Várban megtartott neonáci rendezvénnyel kapcsolatos rendőri intézkedések szakszerűségét és jogszerűségének" vizsgálatára. Korábban az alkotmányügyi bizottsága többséggel támogatta a vizsgálóbizottság felállítását. Csak 23 képviselő - 15 SZDSZ-es, 7 független és 1 fideszes - támogatta annak a határozati javaslatnak a napirendre vételét, amely a kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtéséért és elősegítéséért

Egyhangú szavazással rábólintott az Országgyűlés arra a határozati javaslatra, amelyet fideszes, MSZP-s, SZDSZ-es és MDF-es képviselők nyújtottak be és amely a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került építőipar megsegítésére kéri fel a kormányt. A képviselők többek közt azt javasolják: a kabinet vizsgálja meg, hogyan lehetne felgyorsítani az uniós forrásból finanszírozott építőipari beruházásokat. A képviselők lefolytatták a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvényjavaslat (erről részleteket itt olvashat) vitáját is.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »