Legalább az árvaszúnyogot sajnálja meg!

Vágólapra másolva!
A Balatonnál pénteken volt, Budapesten hétfőn kezdődik az idei első szúnyogirtás. A meleg, a sok csapadék és a kevés fecske kedvez a szúnyogok szaporodásának, de a turisztikai szakállamtitkár szerint extrém szúnyoginvázióval is fel tudja venni a harcot az ország. Az árvaszúnyogokra viszont vigyázni kell, még akkor is, ha beleeshetnek a levesbe.
Vágólapra másolva!

Magyarországon a szúnyog turisztikailag és nem közegészségügyi szempontból lényeges kérdés - mondta az [origo]-nak Tajti László, a Közép-magyarországi ÁNTSZ biológusa. Noha a magyar szúnyog veszedelmes betegségeket nem terjeszt, irtására évente több millió forintot költenek, és több hatóság összehangolt munkáját igényli, még a méhészeknek is van vele dolguk.

Budapesten hétfőn kezdődik az úgynevezett földi szúnyogirtó program, ami a város gócpontjait veszik célba. Tajti László szerint hétfőn a III. kerület (Csillaghegy, Római-part), kedden Újpest, a hét közepén pedig a XXII. kerület fertőzött területeit szórják be szúnyogirtó szerrel az úgynevezett ködképző gépjárművek. Ezekről a területekről már az elmúlt néhány napban érkeztek szúnyogokra panaszkodó bejelentések, de előbb-utóbb a város távolabbi pontjaira is eljutnak a szúnyogirtók.

Szeptember végéig minden hét első három napján megismétlik a szúnyogirtást. A földi programot szükség esetén légi irtással lehet kiegészítheti, de erre csak akkor van szükség, ha durvul a szúnyoginvázió. Ilyen esetben a rovarok mozgására is odafigyelnek: "Nem illik nagy virágzás közben irtani, mivel ilyenkor sok a rovar, amelyek a szúnyoghoz hasonlóan nem olvassák a jegyzői rendeleteket" - utalt Tajti a szúnyoggal azonos méretű rovarok veszélyeztetettségére. Noha az irtás csak a rovarokra nézve veszélyes, a lakosságot is értesítik, ami Tajti szerint egyszerű óvintézkedés: "épeszű ember nem megy bele egy böszme sárga villogó autó által keltett ködbe".

A Balatonnál az első szúnyogirtás május 8-án volt - mondta az [origo]-nak Sáringer-Kenyeres Tamás, a balatoni szúnyogirtást irányító szakértői csoport vezetője. A balatoni szúnyogirtást akkor rendeli el a Balatoni Szövetség, ha a tesztet végző emberen 30-40 csípésnél többet regisztrálnak óránként. Az Európában legelterjedtebb módszerrel mérnek - mondta Sáringer-Kenyeres Tamás. A tesztcsoport tagjai rendszerint saját magukat vetik alá a kellemesnek semmiképp sem mondható teszteknek: "Ötven hektáronként van egy mérő pont, ahol megállunk. A tesztelő szabadon hagyja a felső karját, és egy üvegszipókával felszippantja a rászálló szúnyogokat. Az üvegcsében összegyűlt szúnyogokat megszámoljuk, és megnézzük, hogy ebből mennyi bántja az embert. Ez alapján rendeljük el a kémiai irtást" - mondta Sáringer-Kenyeres Tamás (a kémiai és a biológiai szúnyogirtás különbségeiről keretes írásunkban olvashat). Ezután általában 4-5 nap telik el, mire tényleg megkezdik az irtást, ennyi idő alatt lehet ugyanis minden méhészt értesíteni, akiknek óvniuk kell állataikat. Ennyi idő alatt a helyzet is durvul, a csípésszám rendszerint 50-60 fő/órára nő.

A költségeket felesben állják az állam és az önkormányzatok

Az állam és az önkormányzatok felesben állják a szúnyogirtás költségeit, ami évente mintegy 200 millió forintra rúg. Ebből az állami támogatás idén 96 millió forint - mondta az [origo]-nak Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár. A Balatonon kívül egyebek mellett a Fertő-tó, a Velencei-tó, a Tisza-tó, a Dunakanyar tartozik a kiemelt turisztikai körzetek közé, de tömegrendezvények előtt is irtanak a helyszínen. A többi - turisztikailag nem kiemelt területeken - az önkormányzatok kérhetik az irtást a kivitelezőktől.

Forrás: Magyar Természetfotósok Szövetsége
A szúnyog éjjeli röpte

Csak a Balatonra 25 millió forint állami támogatás jut, az önkormányzatoknak a biológiai irtásra fordított összeg 40 százalékát, a kémiai 60 százalékát önerőből kell állniuk, ami további 25 millió forintot jelent. "Arra szeretnénk ösztönözni az önkormányzatokat, hogy a biológiai felé fejlődjön a munka. Ezért is kérünk kevesebb hozzájárulást a biológiai irtáshoz. Ugyanakkor a kémiai irtásra is szükség van, mivel teljesen nem helyettesíthető" - mondta Kovács Miklós.

Nem biztos, hogy sok szúnyog lesz az idén

Az irtás kivitelezőjének 80 százalékos hatékonyságot kell vállalnia, ez a szám a balatoni tapasztalatok szerint egy átlagos évben akár a 90 százalékot is meghaladhatja, de teljes szúnyogmentesség sosincs, mivel a pénz nem elég rá. "Nincs olyan, hogy szúnyogmentes nyári szezon" - mondta az [origo]-nak Szántó András, a keszthelyi önkormányzat munkatársa. Keszthelyen általában a parttal párhuzamosan futó 200 méteres sávot érinti az irtás, a többit kihagyják.

Sáringer-Kenyeres Tamás a madárjósláshoz hasonlította annak megsaccolását, hogy mennyi szúnyog lesz idén. Az esőzések és a meleg idő keveréke kimondottan kedvez a szúnyogoknak, tehát ha sok lesz a csapadék és meleg lesz, akkor több szúnyog lehet. Idén ráadásul a tavalyinál kevesebb a szúnyog természetes ellensége, a fecske.

A turisztikai szakállamtitkár szerint rendkívüli és katasztrófahelyzetekre is fel van készülve az ország. Tavaly júliusban például külön irtásra volt szükség, amikor árvíz söpört végig a Tiszán és a Hernádon. Szerencsére ilyen esetekben sem kell attól tartani, hogy a körzetben élő embereket felfalják a szúnyogok, vannak ugyanis rendkívüli pénztartalékok, amelyeket szúnyogban szegényebb években halmoztak fel. Kovács szerint ezek mozgósítására csak nagyon ritkán van szükség.