Nem emlékszik Révész Máriusz, hogyan verték meg

Vágólapra másolva!
Nem emlékszik annak a 2006 októberi napnak az eseményeire Révész Máriusz fideszes politikus, amikor ismeretlenek úgy megverték, hogy kórházba került. Révész megverése miatt két rendőrt vádolnak bűnpártolással. Tettes nincs.
Vágólapra másolva!

Révész Máriusz fideszes képviselő nem emlékszik a megverése napján, 2006. október 23-án történtekre, az eseményeket csak a hozzátartozók és az ismerősök elmondása alapján sikerült rekonstruálnia - állította pénteki tanúvallomásában Révész a Fővárosi Bíróságon abban a perben, amelyben két rendőrt vádolnak megverésével összefüggésben.

Egyetlen emléke az eseményekről, amikor a szülei a kórházból távoztak a látogatása után - állította. Több sérülést szenvedett a bántalmazása során. A fején két sebnek a mai napig látható a nyoma, eltört a lapockája, feldagadt a szája, és másfél hónapig gyógytornára kellett járnia, de hozzátette, nagy fájdalmai nem voltak.

A büntetőperben az egyik rendőrt különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértésben való bűnsegédlettel, valamint hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétségével vádolják, szintén bűnsegédként. A másik rendőrt hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntettével vádolják. Tettesként egyetlen rendőrt sem vádolnak a bűncselekmény elkövetésével.

A hozzátartozóitól, ismerőseitől kapott információk alapján Révész a bíróságon közölte: családjával ment a Fidesz rendezvényére, majd a nagygyűlés végén elindultak hazafelé. Ekkor találkoztak egy ismerős fiatalemberrel, aki a rendbontások miatt azt javasolta, hogy menjenek haza. Ekkor a politikus elvált a családjától, és a szüleihez ment. Onnan a testvérével indult el, akitől szintén különvált, és legvégül egy újságíróval beszélt.

A rendőrök felé indult, mert beszélni akart velük arról, hogy egy bejelentett fideszes rendezvény helyszínén vannak, és országgyűlési képviselőként el akart járni, hogy a rendőri intézkedésnek legyen vége. Mint mondta, a kórházban az országgyűlési képviselői igazolványát külön találta meg a személyi igazolványától, így vélhetően azt is elővette, hogy igazolja magát.

Az elsőrendű vádlott azt állította, hogy Révészt ő segítette fel a földről, és a Síp utca sarkára kísérte, ahol magára hagyta, mert ott már összegyűltek az emberek. A másodrendű vádlott pedig azt vallotta: érdeklődött a sebesült Révésztől, hogy jól van-e, majd más rendőröktől kért segítséget ahhoz, hogy a sérült orvosi segítséget kapjon, de azt már nem tudta megmondani, hogy ezután mi történt.

Révész Máriusz arra az ügyészi kérdésre, hogy ittas volt-e a történtekkor, azt mondta: "életemben részeg nem voltam soha". Az egyik rendőr ugyanakkor azt vallotta: a sérült férfi első látásra ittasnak tűnt. A másik ugyancsak arról beszélt, nem volt egyértelmű, hogy a sebesült férfi lassú mozgását, viselkedését alkoholfogyasztás vagy a sérülései indokolják.

Révész Máriusz, a Fidesz parlamenti képviselője 2006. október 23-án az Astoria környékén sérült meg, amikor tüntetők és rendőrök összecsaptak egymással. A politikus ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett hivatali eljárásban történt bántalmazás és aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés miatt.