Marihuána-adót javasol a kormánynak a Kendermag Egyesület

Vágólapra másolva!
A kenderszármazékok legalizálásáért szervezett békés demonstrációt vasárnap délutánra a Kendermag Egyesület. A margitszigeti rendezvényre meghívták Bajnai Gordon miniszterelnököt, de a kormányfő nem ment el. Bajnait arról szerették volna meggyőzni, hogy a marihuána legalizálása és megadóztatása sokmilliárdos bevételt jelenthetne az államnak.
Vágólapra másolva!

Legalizációs piknik néven tartott gyűlést vasárnap délután a Margitszigeten a Kendermag Egyesület, tiltakozásképp a szerintük igazságtalan és ésszerűtlen magyarországi drogpolitika ellen. A délután négytől hétig tartó demonstráció a Global Marijuana March nevű nemzetközi programsorozat része: a világ 263 városában volt hasonló rendezvény ugyanebben az időben - olvasható az egyesület közleményében. A tüntetők azt szeretnék elérni, hogy töröljék el a marihuánafogyasztást büntető jogszabályokat és legalizálják a kenderpiacot.

A Kendermag Egyesület nyílt levélben meghívta a vasárnapi rendezvényre Bajnai Gordon miniszterelnököt, hogy elmondhassák neki érveiket, de a kormányfő nem vett részt az eseményen. A levél szerint a szervezet tavaly közgazdászokat kért föl arra, hogy számítsák ki: mekkora bevételt jelenten az államnak, ha a kenderszármazékok fogyasztását nem tiltaná, hanem racionálisan szabályozná, és adót vetne ki ezekre a szerekre. A Kendermag Egyesület azt állítja, hogy a legszerényebb becslések is hatvanmilliárd forintra tették az adókból befolyt, illetve az üldözésen megspórolt összeget éves szinten.

"Úgy véljük, hogy Ön, aki a magyar gazdaság rendbehozatalára esküdött, nem tekinthet el a fent említett jelentős bevételi forrástól, amely ismételjük, jelenleg is a gazdaságban forog, de a feketegazdaságot erősíti. A Kendermag Egyesület örömét és reményét fejezi ki, hogy nem politikusként akar viselkedni, hanem az észérvek vezetik minden tettét, mert így Önnek is a szabályozás, az ellenőrzött hozzáférés biztosítása mellett kellene állást foglalnia, mivel ez az egyetlen racionális lehetőség az alaphelyzet normalizálására" - áll a Bajnainak küldött meghívóban.

Rétvári Bence, a KDNP országgyűlési képviselője a demonstráció közelében megtartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a fiataloknak nem drogokra, hanem stabil jövőképre van szükségük. A politikus szerint a gazdasági válságban különösen fontos, hogy a krízishelyzetbe került fiatalok ne a drogokhoz nyúljanak. Rétvári többször is megszakította sajtótájékoztatóját, mert két tüntető "Fű=marihuána", illetve "Jézus is szívott" feliratú transzparensekkel takarták el a KDNP plakátját.

Kábítószerrel való visszaélés miatt egy embert előállítottak a rendőrök a Kendermag Egyesület vasárnapi margitszigeti rendezvényén - közölte az MTI-vel Papp Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A fiatalembernél két tő vadkendert találtak a rendőrök.