[origo] itthon
Megszavazta a parlament Bajnai csomagját
MTI|[origo]|2009. 05. 11., 8:23|Utolsó módosítás:2009. 05. 15., 14:40|Megszavazta hétfőn az Országgyűlés a Bajnai-kormány adócsomagját. Ennek értelmében az áfa felső kulcsát 20-ról 25 százalékra emelik, a munkáltatói járulék öt, a táppénz pedig tíz százalékkal csökken. A parlament elfogadta a nyugdíjtörvény módosítását is, ezzel megszűnt a 13. havi nyugdíj, és néhány éven belül emelkedni fog a korhatár is.
![Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static6.origos.hu/i/0904/20090414bajnaigor40.jpg)
Bajnai programjának egy részét már elfogadták
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Hétfőn este az Országgyűlés 201 igen, 166 nem és 4 tartózkodás mellett megszavazta a Bajnai-kormány adócsomagját. Az adótörvények úgy módosulnak, hogy a munkáltatói terheket csökkentik, miközben a fogyasztási adók egy részét növelik. A nyugdíjtörvény változásait 199 képviselő támogatta, 163-an szavaztak nemmel, 8-an tartózkodtak.
Az adótörvényeket az MSZP és az SZDSZ képviselői mellett a fideszes Ágh Péter is megszavazta. Tartózkodott a szocialisták közül Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere, illetve a független Császár Antal, Gyenesei István és Tóth András. Warwasovszky nemmel szavazott a nyugdíjtörvény módosítására is, a volt MDF-es független képviselők és az MSZP-s Farkas Imre tartózkodtak. Nem volt jelen Szili Katalin házelnök, valamint Szirbik Imre, Karsai József és Szabó Gyula MSZP-s képviselők.
Az MSZP-frakció dönt majd arról, hogy milyen büntetést szab ki azokra a képviselőkre, akik a képviselőcsoport döntésével ellentétesen, vagy nem szavaztak a nyugdíjtörvénynél - mondta Mesterházy Attila frakcióvezető hétfőn este az MTI-nek. A frakciószabályzat szerint az etikai bizottság fogja megvizsgálni a képviselők ügyét, akik a képviselőcsoport döntésével ellentétesen szavaztak, a testület tesz javaslatot az esetleges büntetésre, amelyről a frakcióülésen döntenek.
Nő az áfa, megszűnt a 13. havi nyugdíj
Az általános forgalmi adó (áfa) felső kulcsa 20-ról 25 százalékra nő július elsejétől. Bevezetnek egy középső kedvezményes, 18 százalékos kulcsot is, amely a tejre, tejtermékekre, kenyérre, pékárukra, illetve a távhőszolgáltatásra lesz érvényes, de az utóbbit csak augusztus 1-jétől. A gyógyszerekre, könyvekre, napilapokra vonatkozó 5 százalékos, kedvezményes kulcs megmarad.
A személyi jövedelemadó (szja) alsó sávhatára, a korábbi elképzeléseknek megfelelően január 1-jéig visszamenőleg 1,7 millióról 1,9 millió forintra emelkedik. A 18 és 36 százalékos adókulcs megmarad. A munkáltatói járulék július 1-jétől a minimálbér kétszereséig öt százalékkal, 32-ről 27 százalékra csökken. A táppénz mértéke egységesen tíz százalékkal csökken.
A nyugdíjtörvény módosításával július 1-jétől megszűnik a 13. havi nyugdíj, a második, novemberben esedékes részletet már nem folyósítják. A 13. havi juttatás helyett nyugdíjprémiumot vezetnek be, ami csak gazdasági növekedés esetén emelné az infláció felett a járandóságokat. Változnak a nyugdíjindexálás, vagyis az évenkénti nyugdíjemelés szabályai is. Az 1952 után születettek esetében 2010-től évente hat hónappal emelkedik a nyugdíjkorhatár, a jelenlegi 62-ről 65 évre.
[origo] címlapon»
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában
Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
- Szájer éles hangú levélben osztotta ki Neelie Kroest
- Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
- Elhunyt Whitney Houston
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Nem javasolja a külügy a Romániába utazást
- Erősítette a forintot a görög parlamenti igen
- Rendőröket gyújtottak fel a megszorítás ellen tüntető görögök
- Senki sem önként csinálta ezt végig
- A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
- Több euró, kevesebb demokrácia?
- Süteménnyel kábította el áldozatait egy nő a fővárosban
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.