Rendőrautókkal ütközött a drogos száguldó

Vágólapra másolva!
Valószínűleg drog hatása alatt állt az a román sofőr, aki megállás nélkül tört át a magyar-román határon Méhkeréknél. Több rendőrautót összetört, és három rendőr sérülését okozta, mire megállították.
Vágólapra másolva!

Autójával megállás nélkül hajtott át a méhkeréki határátkelőn csütörtökön éjszaka egy román állampolgár, akit csak hosszas üldözés után tudtak megállítani a rendőrök - mondta el a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken.

Pengő Erzsébet szerint a száguldó autós megállítására több helyen is ellenőrzési-átengedési pontokat alakítottak ki a rendőrök. A férfi Békéscsaba, majd Békés felé menekült. A két városban több rendőrautóval is ütközött, végül megfordult, és egy őt üldöző rendőrautóval karambolozott. A férfit előállították, elfogása közben egy rendőr könnyebben megsérült - tette hozzá a főhadnagy.

Az üldözés során 3 rendőr sérült meg - tudta meg az [origo] a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságtól. Ketten az egyik ütközés miatt sebesültek meg, egy rendőr pedig még nem tisztázott körülmények között. A menekülő sofőr három rendőrautót tört össze.

Alkohol- és drogtesztet is végeztek rajta a rendőrök. Alkoholt nem találtak a szervezetében, viszont a drogtesztje pozitív lett. Ezért vér- és vizeletmintát vettek tőle, ennek eredménye későbbre várható.

A román állampolgárságú sofőr Méhkeréknél lépte át az országhatárt, majd Sarkadon és Dobozon átvágva Békéscsabáig hajtott. Innen Békés felé kanyarodott, ezután fogták el a rendőrök.