Kirabolta elkábított szállásadóját egy férfi Mezőkövesden

Vágólapra másolva!
Altatószert kevert szállásadója italába, majd az egész lakását kipakolta egy férfi Mezőkövesden. A tettest és társait Budapesten fogták el a rendőrök, amikor el akarták adni a zsákmányt.
Vágólapra másolva!

Elbódította, majd kifosztotta szállásadóját egy fiatal férfi Mezőkövesden, az elkövetőt és társait Budapesten fogták el a rendőrök - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.

Az áldozat azt mondta, az ismeretlen férfi közös ismerősükre hivatkozva kereste meg őt. Azt állította az áldozatnak, hogy munkát keres Mezőkövesden, de éjszakára már nem talál szállást magának, ezért megkérte, hadd aludjon nála.

Beengedte a lakásba, az ismeretlen férfi pedig altatót kevert az italába. Arra ébredt fel, hogy a férfi kipakolta a lakását: laptopot, mobiltelefont, GPS készüléket, több millió forint értékű betéti jegyet, mintegy 11 millió forint értékben különböző használati tárgyakat, valamint egy csaknem ötmillió forintot érő személyautót lopott el.

A tolvajt és társait Budapesten fogták el, amikor el akarták adni az ellopott tárgyakat. A mezőkövesdi rendőrök kiderítették, hogy a bűncselekményt három budapesti férfi tervelte ki, a rablást a legfiatalabbra bízták, a zsákmányon pedig osztoztak volna.

Az ellopott értékek nagy részét megtalálták a rendőrök.

A mezőkövesdi rendőrkapitányság jelenleg lopás miatt folytat eljárást a három budapesti elkövetővel szemben, akik szabadlábon védekezhetnek. Az eljárás részeként azonban igazságügyi orvos szakértő vizsgálja a sértett italába kevert szer hatását, ennek eredménye pedig befolyásolhatja az ügy megítélését.