[origo] itthon

100
90

Van még egy utolsó esélyük a beskatulyázott diákoknak

Vincze Barbara|2009. 05. 19., 16:01|Utolsó módosítás:2009. 05. 19., 17:06|

Ha egy diák nem elégedett vele, nem kell elfogadnia az év végi jegyet egy tantárgyból sem. Levizsgázhat egy független bizottság előtt, és az itt szerzett jegye kerül be a bizonyítványába. A megoldás jó azoknak is, akik úgy érzik, pikkel rájuk a tanár, de jó a tanároknak is, akik ezzel védhetik magukat a gyerekükről túl sokat képzelő szülők ellen. A legtöbb iskolában szerdáig lehet kérni a független vizsgát.

Forrás: Getty Images

Lehet fellebbezni a tanár által adott jegy ellen

JÁTSSZ ONLINE!

Van kibúvó azoknak a diákoknak, akiknek nem tetszik az év végi jegyük valamelyik tantárgyból. Ha nem ért egyet a tanár által felkínált év végi vagy félévi osztályzattal, akkor a szorgalmi időszak utolsó napját megelőző harmincadik napig bármelyik általános vagy középiskolás kérheti, hogy független bizottság előtt tett vizsgájának jegye kerüljön bele a bizonyítványába.

Az ezt lehetővé tevő jogszabály évek óta létezik. Azoknak kedvez, akik úgy érzik, hogy jobb a tudásuk, mint amilyenre a tanár értékeli. A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint főleg azok élnek a lehetőséggel, akik úgy érzik, a tanáruk pikkel rájuk, illetve akik rossz magatartásuk miatt kapnak az adott szaktárgyból rossz jegyet.

A jogszabály védi a tanárok és a szülők érdekeit is, bár azzal, hogy felülbírálhatják a tanár döntését, első ránézésre a szülőknek és a diákoknak kedvez. Az iskolák érdekeit azzal védik - állítja Keszei Sándor, az MSZOE elnöke -, hogy ha egy szülő kételkedik gyereke osztályzatának megalapozottságában, de a tanár úgy gondolja, hogy teljesen korrekt módon járt el, javasolhatja a szülőnek, hogy forduljon a független vizsgabizottsághoz.

Az egyesület szerint lehet, hogy egy bizonyos tantárgyból adott rossz jegy valójában a diák fegyelmezését szolgálja. Olyan helyzet is előfordulhat, hogy az iskolaigazgató egyetért ugyan a szülővel, de nincsenek eszközei arra, hogy hatni tudjon a pedagógusra: "Esélyt ad arra, hogy kiderüljenek az igazságok mindkét részről. Ezt a vizsgát általában az igazságkeresők kérik" - mondta Keszei.

Általában jobb jegyeket kapnak

A beérkező igényeket egyetlen iskola sem utasíthatja el, az önkormányzati és nem állami fenntartásúak sem. Ha még kiskorú a tanuló, szülője aláírásával jelentheti be, hogy független bizottság előtt szeretne vizsgázni. A kérelmet az iskola öt napon belül köteles továbbítani az Oktatási Hivatalhoz. A hivatal jelöli ki a bizottságot, amelynek nem lehet tagja az adott iskola egyetlen tanárja sem. A kérdéseket a kérvényt beadó diák iskolája állítja össze a tanultak alapján és bocsátja a bizottság rendelkezésére. Az iskola által használt tankönyveket és tananyagot is megkapja a bizottság, nehogy olyat is kérdezzenek, amit a diák nem tanult. Ügyelnek arra is, hogy a vizsgán jelen legyen egy másik iskolában, azonos évfolyamon tanító szaktanár is. Keszei eddigi tapasztalatai szerint a bizottságok korrektül végzik munkájukat.

A diákok a vizsgát a szorgalmi idő utolsó hetében tehetik le: "Általában a diákok számára kedvező eredmény születik" - összegezte az elmúlt évek tapasztalatait Keszei. Mint mondta, elsősorban nem az egzakt módon mérhető reáltárgyak a problémásak, hanem a testnevelés és a humán tárgyak. Bár az általános iskolások is kérhetik, elsősorban a középiskolások élnek ezzel a lehetőséggel, hiszen egyetemi továbbtanulásuk múlhat egy-egy osztályzaton.

"Ma délig legalább húszan telefonáltak, pedig még csak egy napja kampányolunk. A szülők a sajtóból megtudták, hogy létezik egy ilyen jogintézmény, mert noha már több mint tíz éve életben van ez a jogszabály, a szülők és a pedagógusok többsége mégsem tud róla" - mondta az [origo]-nak Keszei.  

A különvizsgára vonatkozó kérvényt május 20-áig kell benyújtani. Az érettségizők számára már befejeződött az év, így ők idén már lecsúsztak a lehetőségről. Ha valaki időközben meggondolná magát, az utolsó tanítási napig vissza lehet vonni a kérvényt.

Természetesen a megbuktatott diákoknak is van lehetőségük arra, hogy független bizottság előtt vizsgázzanak, de rájuk más szabályok vonatkoznak: amennyiben a tanuló a tanév végén elégtelen osztályzatot kapott, tehet javítóvizsgát az Oktatási Hivatal által szervezett független vizsgabizottság előtt a bizonyítvány átvétele után tizenöt napon belül.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Cseke Csilla 90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Kullogó magyaroknak üzent Orbán Nem szabad megijedni attól, hogy sokan nem értik, mit miért teszünk, haladni kell tovább a megkezdett úton - ez volt a lényege Orbán Viktor keddi országértékelő ...
    Forrás: AFP/Jean-Christophe Verhaegen Mi lett Orbán szamarával? Tizennegyedik éve minden februárban nagy beszédet tart Orbán Viktor, amelyben értékeli az elmúlt évet, illetve célokat tűz ki a következőre. Délután háromtól az ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: UIP Dunafilm Kőkemény az új Bourne-film előzetese Meggyőzőnek tűnik a Matt Damon nélkül folytatódó akciósorozat új epizódja.
Forrás: Huffington Post Diákok és a péniszpánik A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »