Vágólapra másolva!
Súlyos büntetéseket kért az ügyész az olaszliszkai lincselés perének vádlottjaira. Szögi Lajos tiszavasvári tanárt a gyermekei szeme láttára verték agyon 2006 októberében Olaszliszkán, miután gépkocsijával elsodort egy kislányt. Az elsőrendű vádlottra az ügyész életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte.
Vágólapra másolva!

Életfogytig tartó fegyházbüntetést kért az ügyész szerdán az olaszliszkai emberölés másodrendű vádlottjára, az elsodort kislány apjára. Az ügyész első-, a harmad-, az ötöd-, a hatod- és a hetedrendű vádlottakra határozott tartamú fegyházbüntetés kiszabását kért. Hozzátette: a törvényi maximum kiszabását javasolja. A negyed- és a nyolcadrendű vádlottaknál fiatalkorúak börtönében töltendő szabadságvesztést kért.

Az ügyész szerint az elsőrendű vádlott - aki bűnösnek vallotta magát - nem bánta meg tettét, ezt igazolta az egész eljárás alatt tanúsított magatartása. A másodrendű vádlottról azt mondta: domináns magatartású, már korábban is volt hasonló bűncselekmény részese. Az ügyész szerint a harmadrendű vádlott szavahihetőségéről egyáltalán nem lehet beszélni, hiszen bár ő beismerte bűnösségét, többször ellentmondásba keveredett vallomásaiban.

A negyedrendű vádlott bűnössége a már korábban lejátszott titkos hangfelvétel alapján és a védett tanúvallomások alapján is kizárja a kétségeket azzal kapcsolatosan, hogy ő is részt vett a bántalmazásban - tette hozzá az ügyész. Az ötödrendű vádlott - az elsodort kislány anyja - felbujtóként ül a vádlottak padján. Több vallomás szerint ugyanis ő biztatta a vádlottakat a bűncselekmény elkövetésére, azt kiabálva: "Öljétek meg a magyart!".

A hatodrendű vádlott szerepéről az ügyész úgy nyilatkozott: a bizonyítékok alapján elkövette a vádiratban a terhére rótt bűncselekményt. A hetedrendű vádlott esetében is számos tanúvallomás, sőt a vádlottak nyilatkozatai is azt mutatják, részt vett a bántalmazásban. A nyolcadrendű vádlott - aki azt nyilatkozta az eljárás során, nem volt otthon a tragédia időpontjában - több vallomás szerint ott volt a helyszínen és részt vett a bűncselekményben.

Az ügyészi perbeszédet követően a védőügyvédek beszéde következett. Az elsőrendű vádlott jogi képviselője a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette helyett halált okozó testi sértés bűntettében kérte a bűnösség megállapítását. A többi védő védence felmentését, illetve a harmadrendű vádlott ügyvédje másodsorban az enyhítő körülmények nagyobb figyelembevételét kérte.

A másod- és ötödrendű vádlott védőjének "halaszthatatlan és magán jellegű" elfoglaltsága miatt a Czibrik Attila vezette bírói tanács a tárgyalást elnapolta, a perbeszédeket pénteken folytatják.

A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével részben társtettesként, részben felbujtóként nyolc embert vádolnak. Szögi Lajos tiszavasvári tanárt a gyermekei szeme láttára verték agyon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen 2006. október 15-én. A tragédia előzménye az volt, hogy a férfi gépkocsijával elsodort egy út mellett haladó kislányt, aki a vízelvezető árokba esett, de nem sérült meg.