Százmilliós tűzkár Jászapátiban

Vágólapra másolva!
Leégett egy műanyagfeldolgozó üzem Jászapátiban, senki nem sérült meg, de az épületben százmilliós kár keletkezett. A visszagyulladás veszélye olyan nagy, hogy reggelig hűtik a területet a tűzoltók habsugárral.
Vágólapra másolva!

Kigyulladt egy műanyagfeldolgozó üzem Jászapátiban csütörtök délután. A tüzet sikerült eloltani, de a visszagyulladás veszélye olyan nagy, hogy reggelig folyamatosan hűteni kell a törmelékkel borított leégett területet habsugárral - mondta az [origo]-nak Tóth Tibor tűzoltó-alezredes.

A város ipartelepén lévő Megaker nevű cég műanyagüzemének csarnoka égett le, az épületet nem régen építették. Senki nem sérült meg, az épületben azonban mintegy százmillió forintos kár keletkezett.

Jászberényből, Hevesből, Nagykátáról, Szolnokról, Hatvanból, Gyöngyösről, Egerből és Mezőkövesdről is riasztottak tűzoltókat, akik tizenkét fecskendővel oltották a tüzet.

A kétezer négyzetméteres csarnok olyan nagy füsttel égett, hogy 20-30 kilométerről is lehetett látni. A helyiek vízhordással segítettek a tűzoltóknak. Egyelőre nem tudják, mi okozta a tüzet - mondta az [origo]-nak Tóth Tibor.