4,2 milliárdért védték az állami vezetőket 2006-ban

Vágólapra másolva!
Több mint négymilliárd forintot költött az állami vezetők védelmére 2006-ban a Köztársasági Őrezred, ugyanakkor nem derül ki, ebből kire mennyi pénz jutott - mondta Gulyás Gergely, a Szabadság Kör szóvivője arra a levélre hivatkozva, amelyet a bíróság felszólítására a Köztársasági Őrezred küldött a szervezetnek. Az őrezred a levélben elismeri, hogy állami rendezvényeken együttműködött az In-Kal Security-vel, de mint írja, a Kossuth téri kordonokra nem adott ki pénzt.
Vágólapra másolva!

Több mint négymilliárd forintba került az állami vezetők védelme 2006-ban, ennyit költött rá a Köztársasági Őrezred - mondta az MTI-nek Gulyás Gergely, a Szabadság Kör szóvivője csütörtökön. Gulyás arra a levélre hivatkozott, amelyet az őrezred a bíróság felszólítására küldött el nekik. A szervezet tavaly decemberben beperelte Draskovics Tibor igazságügyi minisztert és Bencze József országos rendőrfőkapitányt, amiért nem válaszoltak kérdéseikre a törvényben foglalt határidőn belül.

A 2007-ben egyebek mellett Szájer József fideszes politikus által alapított Szabadság Kör arra kért választ, hogy a közrend fenntartásával kapcsolatosan 2006. szeptember 17-e után megnövekedett költségek mibe kerültek az adófizetőknek, a kordonállítások mekkora költséggel jártak, és milyen magántársaságokkal működött együtt állami rendezvények biztosításakor a rendőrség.

A szervezet azt is tudni akarta, hogy az In-Kal Security részt vett-e a nemzeti ünnepek alkalmával a rendezvények biztosításában, és ha igen, milyen jogviszony keretében tette ezt, és ezért mennyi pénzt kapott. A Szabadság Kör szerint ugyanis sajtóinformációk arra utalnak, hogy a cég többször is ellátott olyan feladatot, amelyet jogszerűen nem tehetett volna meg, például rendezvényeken igazoltatta a résztvevőket.

Nem derült ki, mennyit költenek az egyes személyek védelmére

Gulyás Gergely szerint a per jövő kedden folytatódik majd, de a Köztársasági Őrezred levelében néhány kérdésükre kaptak választ. Ezek szerint az őrezred éves költségvetése 2006-ban és 2007-ben is durván nyolcmilliárd forint volt, amelyből 2006-ban 4,2 milliárdot költöttek az állami vezetők és tisztségviselők védelmére, 500 millióval többet, mint 2007-ben, amikor ez a kiadás 3,7 milliárd volt. Gulyás Gergely elmondta, hogy állandó védelmet a miniszterelnök, a házelnök, a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke élvez, de a védelem kiterjed Magyarországra látogató nemzetközileg védett személyekre is.

A Szabadság Kör szóvivője kifogásolta, hogy az őrezred tájékoztatása szerint a "feladatok összetettsége miatt" a kiadási adatok pontosabb kimutatása nem lehetséges, így az nem derül ki, hogy mennyit költöttek külön-külön a miniszterelnök vagy a köztársasági elnök védelmére.

Kordon vásárlások és In-Kal-szerződés

Gulyás Gergely szerint a Köztársasági Őrezred azt is közölte, hogy a Kossuth téri kordonok felállítása 2006. október 23-a után az őrezred számára költségvetési kiadással nem járt, nem vásároltak és nem is szállítottak kordonokat. Gulyás Gergely szerint ez azért érdekes, mert az Országgyűlés védelme az őrezred feladata, és korábban a rendőrség is a Köztársasági Őrezredhez utalta annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy mennyibe került a Kossuth tér lezárása. "Ezek szerint ingyen vannak a kordonok" - mondta Gulyás.

A szóvivő szerint az őrezred a levélben elismerte, hogy 2006. szeptember 17-e - az őszödi beszéd kiszivárgásának napja - után állami rendezvényeken együttműködött az In-Kal Security-val, és két másik biztonsági céggel, de a megbízó a Miniszterelnöki Hivatal volt. Draskovics Tibor januári válaszlevelében több mint 20 céget sorolt fel, amelyekkel a rendőrség szerződést kötött, ezek között azonban nem szerepel az In-Kal. Szerinte a rendőrség semmilyen szerződéses kapcsolatban nem áll az említett céggel, hanem a különböző rendezvények szervezője köt szerződést biztonsági feladatok ellátására gazdasági társaságokkal, többek között az In-Kallal is.

A Szabadság Kört 2007 októberében alapították politikusok és közéleti személyiségek, többek között Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke, Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő és Hegedűs Zsuzsanna szociológus. A szervezet "Jogtipró-díját" idén februárban Draskovics Tibornak ítélte oda.