Cukorkoponyák nevetnek a temetkezési expón

Vágólapra másolva!
Trend a magas fényű antikolt fakoporsó, de a többség a legolcsóbb urnát vásárolja, bár van vevő a földgömb alakúra is. A civilek elkerülik a temetkezési szakkiállítást, ahol ravatalozói díszletek között folynak a kedélyes üzleti tárgyalások, miközben a sarokban örömlány nevet a halálon.
Vágólapra másolva!

"Még a 86 éves néni is ezt választotta a papának" - magyarázza kedélyesen az őszes úr a földgömböt formázó urna mellett. A hölggyel nehéz dolga volt a temetkezési vállalkozónak, mert nem volt elégedett egyik urnatípussal sem, mire rábukkantak a festett porcelánból készült, gömbölyű színes edényre - meséli Jáger Ferenc a kőbányai vásárvárosban pénteken és szombaton megtartott temetkezési szakvásár, a Temexpo egyik kiállítója. Jáger a földgömb mellett focilabda alakú urnát is árul. "Ha kiteszik a vitrinbe, senki nem mondja meg, hogy mi van benne" - mondja.

A férfi standja volt az egyik, amelynek kínálata némileg kilóg a többnyire magas fényű, béléses fakoporsókat és hagyományos urnákat felvonultató többi közül a Hungexpo C pavilonjában. Polcain focilabda alakú, és házi kedvencek számára készített urnákat is lehet látni.

Másutt muranói üveggel díszített olasz desing-urnák - a magyarországi képviselő szerint csekély rá az érdeklődés -, amerikai fémkoporsók sorakoztak olyan árban, amennyibe egy egész temetési szertartás kerül. Van néhány hűtőgép- és gázkazán forgalmazó, elektromos halottaskocsik és ledsorokkal feldobott luxus-pompaautó.

Az egyik standnál temetési hintókat kínálnak bérbeadásra, egyikükre 2001-ből származó újságkivágásokat tett valaki, amelyekből kiderül, annak idején ezen vitték utolsó útjárta Zámbó Jimmyt.

A trend

2000 óta a hatszögletű, bélelt koporsókat vásárolják, a korábban elterjedt négyszögletesek aránya tíz százalék alá esett - mondja Balogh Károly az egyik koporsógyártó cég vezetője, aki szerint a trend a fényes felületű, szélein patinás festéssel díszített koporsó.

Urnában - Jáger szerint - a természetes hatású, fából készültek mennek - illetve az ereklyetartók. Ezek az egészen kis - porcelán változatukban sótartóra emlékeztető - edények arra szolgálnak, hogy aki akarja, a hamvak egy részét hazavihesse a vitrinbe.

Fotó: Tuba Zoltán

Koporsóból a drágát, urnából a lehető legalapabbat veszik - mondja egy temetkezési vállalkozó Pusztaszabolcsról, aki látogatóként érkezett a kiállításra. A kiállítók és a szakmai érdeklődők szerint a temetkezési cégek ügyfeleinek többsége nagyon árérzékeny. Talán ez is az oka az egyhangú kínálatnak. "Ugyanaz minden, mint legutóbb" - mondja egy nő a kiállításról, aki szerint nem keresik a különlegességeket az emberek. Egy időben például kínált teljesen bársonyborítású koporsót, de öt év alatt csak egyet adott el belőle.

"Nincs olyan vállalkozó, aki ne próbálta volna ki" - árulja el a koporsótesztelés titkát. Szerinte az elhunytak hozzátartozóinak többnyire fontos kérdés, mennyire kényelmes a koporsó. Mások szerint ilyen nem fordul elő.

"Gyönyörűszép alkalom"

A kiállításon kevés a civil, szinte mindenki szakmabeli. "Fájdalommal jár, ha ilyet lát az ember, szomorúságot sugall, pedig gyönyörűszép alkalom" - indokolja a távolságtartást Pölczman Zsolt, az egyik kiállító.

Fotó: Tuba Zoltán

Jáger Ferenc szerint azért maradnak el a civilek, mert nem akarják kifizetni a belépőt. Azt meséli, volt már rá példa, hogy egy alkalommal, amikor Kaposváron egy kisvasút-kiállítással közös területen mutatták be áruikat, akkora érdeklődés volt, hogy kénytelenek voltak mindenkit beengedni az elvileg szakmai jellegű eseményre. Ő itt is szívesen látna "két óra laufot", amikor ingyen jöhetnek az érdeklődők.

Egyetlen civil bukkan fel a kiállításon, a spanyol nagykövetség munkatársa, aki csak azért jött ki, mert úgy tudta, hogy spanyol cég is képviselteti magát, és hivatalból fel akarta keresni. Ő szörnyülködött a sok egymás mellett álló koporsó, illetve a sajt- és szendvicstálak felett zajló kedélyes üzleti megbeszélések között feszülő ellentmondáson.

Ellenpont

A pavilon sarkában furcsa koporsók állnak: némelyikre megfeszített Jézust festettek a kereszt lábánál koponyával, másikon furcsa, apró alakok táncolnak. A Kegyeleti Múzeum standján 200-300 éves váci és egy festőművész által közelmúltban kidekorált koporsók ellenpontozzák a pavilonban uralkodó magasfényű, selyembélelt egyhangúságot.

Fotó: Tuba Zoltán

"Szolid asszony, bártáncosnő, utcasarki kurva" - sorolja Hargittai Emil, a múzeum igazgatója, melyik csontvázszobrocska mit jelképez a múzeum vitirinjében. A kis színes szobrok, koponya alakú cukorkák, tequilát reklámozó csontvázak Mexikóból származnak, teljesen elütnek a kiállításon kapható többi kiegészítőtől. "Teljes mértékben az élet részének tekintik a halált" - mondja az igazgató a mexikóiakról. Szerinte a morbid szobrocskák üzenete ez: "kigúnyollak elmúlás, kinevetlek halál".