Fontolgatta az MSZP az előre hozott választást

Vágólapra másolva!
Korábban többen is mérlegelték a párton belül az előre hozott választásokat, ezt a verziót azonban már nem támogatja senki - mondta az MTI-nek szombaton Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke. Lendvai szerint öngyilkosság lenne addig az előre hozott választások mellé állni, amíg nem látszanak a megszorítások eredményei. A Magyar Nemzet szerint viszont az MSZP készül az őszi választásokra.  
Vágólapra másolva!

Korábban többen is mérlegelték a párton belül az előre hozott választásokat, de már ők sem ezt látják megoldásnak - mondta konkrét nevek említése nélkül az MTI-nek szombaton Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke. Lendvai erről a párt szombati választmányi ülése előtt beszélt.

Lendvai az előre hozott választásokról azt mondta: természetes, hogy az önkormányzati vezetők és mások minden politikai lehetőséget végiggondoltak, de a többség mindig a kormányzati munka folytatása mellett volt. "Az korábban is világos volt, hogy az ország érdekét nem az előre hozott kampány, hanem az azonnali válságkezelés szolgálja, de azt joggal lehetett mérlegelni, vajon érdeke-e a pártnak a takarékossági intézkedések felvállalása" - fogalmazott az MSZP elnöke.

Lendvai szerint az idő az előre hozott választások kérdést eldöntötte. Az MSZP valamennyi politikai szereplője úgy látja, annyi keserű intézkedésen vannak túl, hogy politikai öngyilkosság lenne abbahagyni a munkát a kézzelfogható eredmények megjelenése előtt - mondta az MTI-nek Lendvai, aki szerint már senki sem akarja bedobni a törülközőt.

A Magyar Nemzet szombati számában viszont konkrét források megnevezése nélkül azt írja, hogy októberi előre hozott választásokra készül az MSZP. A napilap szerint a párton belül van egy olyan elképzelés, hogy az EP-választás és az adótörvény-csomag elfogadása után a Bajnai-kormány június végén, július elején lemond. Az előre hozott választásokat így október elején ki lehetne írni. A lap szerint ezért készülnek el ilyen hamar a párt választási listái.

A Magyar Nemzet szerint a szocialisták célja, hogy a 2010-s önkormányzati választásokon ismét eséllyel indulhassanak. Az MSZP-ben - a napilap szerint - arra számítanak, hogy a kormányra kerülő Fidesznek súlyos megszorító intézkedéseket kell majd bevezetnie, ez pedig növelheti a szocialista jelöltek győzelmi esélyét az önkormányzati választásokon. Tóth Károly MSZP-s képviselő a lapnak azt mondta: ha az MSZP és a kormány stabillá tette a gazdaságot, valamint biztosította az ország finanszírozását a válság idején, akkor nyáron kezdeményezni kell az előre hozott választások kiírását.

Az MSZP délelőtt kezdődött, zárt ajtók mögött zajló választmányi ülésen a szocialisták az európai parlamenti (EP) és a jövő évi országgyűlési választások előkészítésével foglalkoznak. Az MTI szerint Tóth Bertalan, az MSZP pécsi szervezetének elnöke az ülésen azt mondta: a választók arra használták fel a pécsi polgármester-választást, hogy megbüntessék az MSZP-t. Tóth szerint kár lenne tagadni, hogy a pécsi választás a helyi politikán túlmutató volt. Nem kedvezett az MSZP-nek a Gyurcsány-kormány népszerűtlensége, az új miniszterelnök kiválasztásának kálváriája - fogalmazott a politikus, aki szerint az MSZP tradicionális választóinak jelentős részét elvesztette. A pécsi elnök szerint az MSZP-nek új választói rétegeket kell megszólítania.