Súlyosan megégett a grillsütőre esett férfi

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy kerti grillsütőre esett férfi Nyíregyházán szombaton - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője szombaton. Az idős ember rosszul lehetett, vagy megbotlott és úgy eshetett rá a sütő rácsára, amelytől meggyulladt a ruházata - mondta Holes István. A szomszéd vette észre a sütőn fekvő és égő ruházatú férfit, lehúzta onnan, eloltotta lángokat, majd értesítette a mentőket, s tűzoltóságot is - tette hozzá a szóvivő. Tájékoztatása szerint a 60 év fölötti férfi testének több, mint 50 százaléka megégett, és mentőhelikopterrel szállították egy budapesti kórházba.