Vágólapra másolva!
Bekövetkezett, amire már számítottak a budapesti városházán: az eredetileg tervezett összeg mintegy másfélszerese lett a legolcsóbb ajánlat a Margit híd felújítására kiírt pályázaton. A főpolgármesteri kabinet előtt már hétfőn ott volt egy tájékoztató, amely jelezte, akár 50 százalékkal is nőhetnek a költségek. Demszky Gábor szerint mindenképpen megkezdik a híd felújítását.
Vágólapra másolva!

Két ajánlat közül az olcsóbb, az áfa nélkül több mint 20 milliárd forintos ajánlat nyerte a Margit híd rekonstrukciójának tenderét - állítja az MTI meg nem nevezett városházi forrásokra hivatkozva. A főváros eredetileg 13 milliárdos költséggel számolt, amiből az EU 6 milliárdot adna.

A távirati irodát tájékoztató források szerint a nyertes ajánlat nem tartalmazza az uniós beruházásoknál szükséges tízszázalékos tartalékot, és nincs benne a szobrok 650 millió forintra becsült felújítási költsége, az ideiglenes villamosvágány-építés 675 millió forintja és a díszkivilágítás 150 millió forintja sem.

A városházán már korábban számoltak azzal a lehetőséggel, hogy megdrágulhat a híd idén nyáron kezdődő felújítása. Egy, a főpolgármesteri kabinet által hétfőn tárgyalt tájékoztató arra hívta fel a figyelmet, hogy a banki finanszírozási költségek, az áfa és az acél világpiaci árának emelkedése miatt akár 30-50 százalékkal is megnőhetnek az eredetileg 13 milliárd forintra becsült költségek. A nettó húszmilliárdos ajánlat ennek másfélszerese.

Demszky Gábor főpolgármester a hídfelújításról tartott szerdai tájékoztatóján az [origo]-nak azt mondta, akkor is szerződést kötnek a pályázat nyertesével, ha ajánlata drágább a tervezettnél, és előteremtik a különbözetet. A rekonstrukció a főváros tervei szerint júliusban kezdődik, forgalomkorlátozással járó munkálatok azonban csak augusztustól lesznek. A tervek szerint 2010. augusztus végén indulhat újra a gépkocsiforgalom a hídon.

A fővárosi közgyűlés még 2007 májusában nyújtott be pályázatot a Margit híd régóta halogatott felújításának költségeire. A kormány 2007 novemberében döntött úgy, hogy hatmilliárd forint uniós támogatást biztosít a beruházásra. Ez az akkor tervezett költségek 50 százaléka lett volna, ugyanis a Margit híd nem része az országos úthálózatnak, így az EU legfeljebb a költségek felét hajlandó fizetni. Ez már akkor is behatárolta a projektet, hiszen például a híd szobrainak felújítása már nem fért bele a keretbe.

A főváros 2008-as költségvetése hétmilliárd forint önrészt különített el a felújításra. A plusz egymilliárd forint fedezte volna azokat a költségeket, amelyeket nem lehet elszámolni az EU-pályázatban: a villamosközlekedés fenntartását, illetve a díszkivilágítást. A hétfőn tárgyalt tájékoztató szerint ehhez még hozzáadódnak újabb költségek: az uniós pályázatoknál kötelező, tízszázalékos tartalékkeret, illetve a szobrok felújítása. A költséget a tájékoztató 14,8 milliárd forintra becsülte.