Használt Van Hool-buszokkal erősít a BKV

2009.05.29. 19:14

Harminc használt buszt szállíthat a BKV-nak a belga Van Hool cég, miután megnyerte a budapesti vállalat pályázatát. A Brüsszelben 300 ezer kilométert lefutott, nyolcéves buszok enyhíthetik a BKV buszhiányát.

A belga Van Hool nyerte a BKV használtbusz-tenderét - közölte pénteken a BKV. A cég közlése szerint a 30 darab nyolcéves autóbusz darabonként 20 millió forintba kerül.

A belga gyártó nyolcéves, 300 ezer kilométert futott buszokat szállít le a BKV-nak. A buszok Brüsszelben közlekedtek, a helyi közlekedési cégnek azonban lejárt a lízingszerződésre a járművekre, ezért nyílt most mód a megvásárlásukra.

A BKV azt közölte, hogy az ajánlatok értékelési szempontja a minél alacsonyabb ár volt. Az eredmény értelmében a belga Van Hool harminc AG300-as csuklós buszt szállít, darabonként 70 ezer eurós - 20 millió forintos - áron.

Közölték azt is, hogy a BKV-buszok átlagos életkora ezzel együtt is meg fogja haladni idén a 16 évet. Még a felújítások sem oldják meg az ebből fakadó műszaki problémákat - tette hozzá a közlemény.

A járműbeszerzést emellett az is indokolja, hogy a BKV-nak nincs elegendő busza a paraméterkönyvben foglalt szolgáltatás teljesítéséhez.

KAPCSOLÓDÓ CIKK