Bekameráz egy buszt és egy villamost a BKV

Vágólapra másolva!
A sofőröket ért támadások miatt biztonsági kamerákkal kísérletezik a BKV. Egyelőre egy buszt és egy villamost szerelnek fel a berendezésekkel, amelyeknek felvételeit 72 órán át tárolják. A kísérlet előzménye, hogy május közepén egy nap alatt három BKV-sofőrre is rátámadtak Budapesten. Az adatvédelmi biztos szerint ez jogkorlátozás.
Vágólapra másolva!

Kísérleti jelleggel kamerákat szerel a BKV egy busz és egy villamos utasterébe, hogy megelőzze a járművezetők elleni támadásokat, illetve a járművek rongálását - közölte a közlekedési társaság. A kísérlet keretében péntektől egy úgynevezett hannoveri villamost és egy Volvo buszt szerelnek fel kamerákkal, amelyek a jármű utasterében történő eseményeket rögzítik.

Május közepén alig több mint egy nap alatt három BKV-dolgozót is támadás ért Budapesten: egy buszsofőr súlyosan megsérült, amikor két férfi kilökte a járműből, mert rájuk szólt, hogy ne vizeljenek a buszba. Később az 52-es villamoson ütötték meg a járművezetőt, majd pedig a 114-es vonalon törte be egy utas a vezetőfülke ablakát. A támadások miatt a cég vezetése azt ígérte, intézkedéseket tesz a sofőrök védelmében.

A péntektől induló kísérlet során kiépített kamerarendszert a cég szerint az adatvédelmi előírások betartásával üzemeltetik majd: az utasokat magyar és angol nyelvű feliratok figyelmeztetik a kamerák jelenlétére, a felvételeket pedig 72 órán keresztül tárolják. Szükség esetén a BKV az adatokat közvetlenül a rendőrségnek továbbítja. Ha a kísérlet beválik, a BKV fokozatosan kiterjeszti a kamerás megfigyelést.

Botos Péter, az egyik buszvezetőket tömörítő szakszervezet, a CINASZ forgalmi elnökhelyettese korábban az [origo]-nak azt mondta: ha lenne a buszokon kamera, tízből kilencszer nem történne meg, ami most tízből tízszer megtörténik. A szakszervezeti vezető szerint komoly visszatartó erőt jelentene, ha felvétel készülne a buszban történő eseményekről, például a részegek is meggondolnák, hogy elkezdjenek-e vizelni a busz hátuljában.

Lehet, hogy népszerű ötlet és jól hangzik, de mégiscsak jogkorlátozás - mondta az [origo]-nak a BKV ötletéről Jóri András adatvédelmi biztos. Álláspontja szerint nemcsak a felvételkészítés, hanem már a megfigyelés is adatkezelés, amit csak törvényi felhatalmazással lehet végezni. Ilyen felhatalmazása van a rendőrségnek, de a közlekedési cégeknek nincs - mondta Jóri, aki azt is sérelmezi, hogy a BKV a bejelentés előtt nem kereste meg a hivatalát.

Az élet és a testi épség védelme ugyan nagyon fontos, de az adatvédelmi biztos szerint a kamerás megfigyelés hatékonyságában sem egyértelmű, hiszen a teljesen bekamerázott londoni buszok semmivel sem biztonságosabbak, mint például a stockholmiak, amelyeken nincs kamera. Jóri ezért nemrégiben átfogó vizsgálatot indított az egyre inkább terjedő térfigyelő kamerák hatásainak felmérésére.