[origo] itthon
"A Fidesz vagy az MSZP a Jobbik?"
Plankó Gergő|2009. 06. 11., 8:27|Utolsó módosítás:2009. 06. 11., 10:57|A reménytelen munkanélküliség miatt csalódottak a település lakói, ahol a legnagyobb győzelmet érte el a Jobbik az EP-választáson. A helyi jobbikos aktivista szerint a többség fél éve még azt sem tudta, mi az a Jobbik, de a párt vette a fáradtságot, kampányolt, a pártelnök személyesen jelent meg a környéken, míg a többi párt a füle botját sem mozdította. Van, akinek a Jobbik által mondottak tetszenek, van, aki a többi pártot akarta büntetni. Mögénéztünk a Jobbik választási sikerének.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static2.origos.hu/i/0906/20090611szabolcss11.jpg)
Ajánlat
Ajánlat
KÉPGALÉRIA
JÁTSSZ ONLINE!
"Tényleg itt lettünk a legjobbak?" - kérdezi Banga Mária, a Jobbik jegyzőkönyvvezetője és szorgalmatosi aktivistája, amikor arról kérdezzük, hogyan csinálták. Nem tudta, hogy a Jobbik a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Szorgalmatoson érte el legjobb országos eredményét az EP-választáson, 57 százalékot. 2004-ben az MSZP még 69 százalékot szerzett itt.
A nagyjából ezer fős lakosságú Szorgalmatos 2001-ben döntött arról, hogy kiválik Tiszavasváriból és önálló községgé alakul. Tiszavasvári felől egy hársfasor vezet Szorgalmatosra, ahol első ránézésre semmiképpen sem a szegénység szembetűnő, inkább a rendben tartott utcák és házak tűnnek fel.
"Én is a Jobbikra szavaztam" - mondja a huszonéves Máté, az első járókelő, akit megszólítottunk Szorgalmatoson. "Ki merik mondani, hogy radikális megoldásra van szükség a cigánykérdésben" - magyarázza. Szerinte vagy két gyerek után különadót kellene bevezetni vagy egyszerűen betiltani, hogy kettőnél több gyerek legyen egy családban. "Mint Kínában, mondjuk az diktatúra" - teszi hozzá Máté, aki szerint tenni kell valamit, mert nemsokára 40 százalék lesz a cigányok aránya Magyarországon.
Szorgalmatoson nincsenek cigányok. Van egy család, de "az is kifehéredik nemsokára" - mondja. Nem tartja magát rasszistának, saját bevallása szerint együtt zenél sok cigánnyal, ráadásul régebben aktív baloldali volt.
A Hangulat presszó kanapéi
"Minket is nagyon meglepett az eredmény, azóta is gondolkozunk a magyarázaton" - csodálkozik Takács Pálné, Szorgalmatos polgármestere. Etnikai feszültségek nincsenek a községben a polgármester szerint, súlyos csalódottság és munkanélküliség azonban van. Szorgalmatos a legbiztonságosabb település a térségben, ugyanakkor a leghátrányosabb helyzetű települések közé tartozik. "Sokan teljesen eladósodtak, házfelújítás, autóvásárlás és egyebek miatt, és nem tudják visszafizetni. Munkára pedig sokaknak semmilyen kilátása nincs" - mondja Takácsné.
Ráadásul a Jobbik volt az egyetlen párt, amely aktívan kampányolt a községben, szórólapokat és újságokat osztogattak és fórumokat is szerveztek. A többi párt a polgármester szerint szinte egyáltalán nem volt jelen Szorgalmatoson. Így is csak a lakosság töredékét tudták szavazásra bírni: a 741 szavazásra jogosult választópolgár közül 224-en mentek el, ez 30 százalékos részvételt jelent. Ebből kapott 127 szavazatot a Jobbik.
"Melyik a Jobbik, a Fidesz vagy az MSZP?" - kérdezi egy szorgalmatosi férfi a Hangulat presszóban dél körül egy üveg sörrel a kezében. "Tudod, a Jobbik, aki megelőzte az SZDSZ-t is" - vágja rá a kocsmáros, szavazni azonban egyikük sem volt. A kocsmáros azt is elmeséli, hogy a két legelkötelezettebb jobbikos szombat éjszaka Tiszavasváriban bulizott a diszkóban, hajnalban értek vissza Szorgalmatosra, amikor befeküdtek a Hangulat presszó kanapéira, ahol másnaposan átaludták az egész vasárnapot, így végül ők sem jutottak el szavazni. Abban viszont egyetértenek, hogy érezhető a reményvesztettség a közsgében, amiért nincs elég munkalehetőség.
"Az embereket könnyen rá lehetett venni"
Szorgalmatoson nincs külön Jobbik-szervezet, a település a tiszavasvári Jobbikhoz tartozik. A helyi kampány legfontosabb szereplője a 21 éves Banga Mária volt, aki Nyíregyházán dolgozik egy hűtőgépgyárban. "Az embereket könnyen rá lehetett venni, hogy szavazzanak a Jobbikra. Tetszett nekik, amiket a párt mond, főleg a csendőrség" - mondja. Bár Banga szerint a polgárőrség is jól ellátja a feladatot, csirke- és biciklilopások mégiscsak előfordulnak, és hársáfákat vágnak ki időnként, szerinte a tiszavasváriak. Szórólapokat és a Tiszavasvári Hírpótló című jobbikos lap példányait osztogatta és fórumot is szervezett. Ő maga másfél éve lépett be a Jobbikba, amikor elment egy taggyűlésre és megtetszett neki, amiket hallott. A Jobbik cigányellenességét nem tartja zavarónak.
Szorgalmatos egyik utcájában a többinél feltűnően jobb házak sorakoznak. Csak egyvalakit találunk otthon, egy negyvenes asszony nyit ajtót. "Sajnos nem tudtam elmenni szavazni, mert pont akkor volt a vihar, el is felejtettem az egészet. Ha elmentem volna, biztos, hogy a Jobbikra szavazok" - mondja a szorgalmatosi asszony. Szerinte a Jobbik a középosztályhoz szól, azokhoz, akik dolgoznak, és ezzel kell most foglalkozni, mert egyre nehezebbek a körülmények. Amit pedig a cigányokról mond a Jobbik, az "nem tűnik olyan drasztikusnak".
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static2.origos.hu/i/0906/20090611szabolcss.jpg)
További fotókért kattintson a képre!
"A mostani Jobbik-szavazók hatvan százaléka fél éve még azt sem tudta, mi az a Jobbik" - állítja Császár József, a tiszavasvári Jobbik kampányfőnöke, aki az összes környező település kampányát is irányítja. Császár szerint a Jobbik részben abból kovácsolt előnyt, hogy "a Fidesszel szemben a Jobbik drasztikusan hozzá mert nyúlni a cigánykérdéshez". Olyan időszakban állt nyíltan és őszintén az emberek elé a Jobbik Császár szerint, amikor a gazdasági problémák miatt mindenkinek nehezebb a megélhetése. Osztották a szórólapokat és a saját újságot, Vona Gábor pedig le is ment előadást tartani Tiszavasváriba.
Az igazi büntetés
A közeli Tiszaeszláron is különleges eredmény született. A községben öt választókörzet van, ebből kettőben (melyek a település főutcájának két végét foglalják magukban) élesen ellentétes eredmény született: a 2. számú választókörzetben a Jobbik 79 szavazattal 36,93 százalékot szerzett, az MCF Roma Összefogás Párt pedig 5 szavazattal 2,34 százalékot; a 3. számú körzetben ugyanakkor az MCF kapott 103 szavazattal 46,61 százalékot, a Jobbik pedig 16 szavazattal 7,24-et.
A hármas számú körzethez elsősorban Újfalu településrész tartozik, ahol sok cigány él. "Ebben a körzetben mozgósították a szavazókat. Fogalmazzunk úgy, hogy a közlekedésben segítettek nekik" - magyarázza az [origo]-nak Nagy Tibor polgármester. Nagy szerint nincsenek nagyobb feszültségek Tiszaeszláron romák és nem romák között, mint bárhol máshol az országban. "Komolyabb összetűzések nincsenek, de azért vannak, akik úgy aratnak, hogy nem vetettek, sok a lopás Tiszaeszláron" - mondja Nagy. A polgármester szerint azért szavaztak ilyen nagy arányban (összesen 23,99 százalékban, 195-en) a Jobbikra, mert meg akarták büntetni a kormányt az elkövetett hibákért, és az igazi büntetés mégiscsak az, ha egy radikális párt erősödik meg.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static3.origos.hu/i/0906/20090611szabolcss2.jpg)
További fotókért kattintson a képre!
"Nem szállította senki az embereket, nem ez a lényeg, az emberek nem marhák, hogy szállítani kelljen őket" - veti el a polgármester verzióját Petrovics Dénes, az MCF tiszaeszlári szervezője, akivel az Újfalu településrészen lévő házának udvarán beszélgetünk. Újfalu nem tipikus cigánytelep, cigányok és magyarok vegyesen élnek itt. "Aki el akart menni, az el is ment" - mondja Petrovics, aki szerint a helyi szervezettség miatt értek el ilyen jó eredményt, ő maga tíz éve dolgozik kisebbségi képviselőként, és részt vesz a Roma Polgárjogi Mozgalomban. "Sikerült megértetni az emberekkel, hogy a jövőjükről, a családjukról, a kultúrájukról van szó. Ígérni viszont felelőtlenség lett volna bármit. Senkinek sem mondtam, hogy jobb lesz az élete ettől. De szavazni akkor is fontos. A cigányság pedig nagyon összetart most".
Petrovics két hónapja megszervezte a romaőrséget, lényegében egy intézményes keretek nélkül működő polgárőrséget, amelynek egyelőre csak roma tagjai vannak, de elvileg bárki előtt nyitva áll. A romaőrség tagjai autóval járják éjszakánként a várost, felírják a gyanús autók rendszámait, figyelnek, és állítólag már "zsiványokat is sikerült megugrasztani", de nem fogták el őket, mert elmenekültek a búzaföldre. A romaőrségre nem a tiszaeszlári konfliktusok miatt volt szükség - Petrovics szerint néhány személyes ellentétet leszámítva nem feszült a viszony a romák és a nem romák között Tiszaeszláron. Tiszalök azonban, ahol áprilisban meggyilkoltak egy munkába induló cigány férfit, Tiszaeszlárral szomszédos, az áldozat pedig Petrovics személyes ismerőse volt, emiatt alakította meg a romaőrséget. "Nem arról van szó, hogy nem bízunk a rendőrségben, de nem állhatnak ott minden roma ház mellett. Nem magunkat féltjük főleg, hanem a gyerekeinket" - magyarázza. Két utcával arrébb egy idős asszony azt mondja, nem is emlékszik mikor volt ilyen egységes a tiszaeszlári cigányság, mint most. "Vannak feszültségek, de mi ismerjük név szerint, hogy kik szoktak lopni, és megmondtuk nekik, hogy ne csinálják, mert az egész közösség ellen szítják a gyűlöletet" - állítja az asszony.
Egy munkából hazaérkező ősz férfi sem lát problémát, azt mondja, "roma, nem roma, túl van ez lihegve, dolgozni kellene és akkor minden rendben lenne". Szerinte a romáknak nincs okuk félni, ő csak azt látja, amikor segélyért állnak sorba, és be se lehet jutni tőlük a postára. Egy bicikliző idősebb asszony szerint az idősebb generációk között valóban feszültebb a viszony, de a fiatalok már sokkal jobban kijönnek egymással. Valóban pozitívan látják a cigány-magyar viszonyt az [origo] által megkérdezett tiszaeszlári fiatalok: jellemzően azt mondták, nincsenek problémák a cigányokkal, és a romaőrség is jó dolog, mert vigyáz a falu biztonságára. Igaz, amikor az egyik tiszaeszlári huszonéves fiút megkérdeztük, hogy a működő polgárőrség és a rendőrség mellett valóban szükségét érzik e ennek is, rájött, hogy ennyi szervezet már igazából tényleg felesleges.
[origo] címlapon»
Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét
Egy évvel ezelőtt még határozottan állította a belügyminiszter, hogy Magyarországon nincs gyermekprostitúció, az új büntető törvénykönyv tervezete mégis külön ...
Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
Felülkerekedhetnek a közigazgatási tárca járások számával kapcsolatos elképzelésein az egymással szövetkező budapesti polgármesterek - értesült az [origo]. A ...
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Másfél hónap után bukik a nagy adóújítás
- Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
- Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét
- A Ryanair feljelenti a Wizz Airt
- Célba veszi az Orbán-kormányt a visszatérő Kuncze Gábor
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Iskolájában vert meg egy diákot négy férfi
- Megússzák a diákhitelt az állami szférában dolgozó jogászok
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Egyszer meg kell fagyni
- Készíttesse el az adóhatósággal az adóbevallását!
- Kiadták Whitney Houston holttestét a családjának
- Elkapkodták a magyar állampapírokat
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+)
A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.