[origo] itthon

100
90

Sólyom újra Baka Andrást jelöli főbírónak

[origo]|2009. 06. 16., 17:50|Utolsó módosítás:2009. 06. 16., 18:30|

Ismét Baka Andrást jelölte kedden Sólyom László köztársasági elnök a Legfelsőbb Bíróság elnökének. Hétfőn annak ellenére nem szavazta meg Bakát az Országgyűlés, hogy korábban minden parlamenti frakció támogatásáról biztosította.  

Forrás: MTI

Balra Baka András

JÁTSSZ ONLINE!

Sólyom László köztársasági elnök ismét Baka Andrást jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnökének - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal keddi közleményében.

Az államfő azt írja: a Fidesz és az MSZP frakciója nyilvánosan támogatásáról biztosította Bakát, és megválasztását az Országos Igazságszolgáltatási Tanács is támogatta. A jelölt a hétfői szavazáson mégsem kapta meg a szükséges többséget. Ez megrendítette a parlament szavahihetőségét. Csak a nyilatkozatokkal összhangban lévő szavazás képes orvosolni ezt a sérülést - olvasható a közleményben.

Hétfőn Baka Andrásra, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi magyar bírájára a titkos szavazáson 184 képviselő szavazott igennel, 108 nemmel, 54 szavazat pedig érvénytelen volt.

Hétfőn Sólyom szavaiból még nem derült ki, hogy újra fogja jelölni Bakát. Az államfő a szavazási kudarc után úgy fogalmazott: Meg kell gondolni, mi értelme van újra jelölni főbírót egy ilyen parlamentnek. Sólyom szerint meglepő és váratlan eredményt hozott a szavazás, és mivel titkos szavazás volt, ezért soha nem is lehet majd hitelt érdemlően megtudni, mi történt.

Hazudtak a szocialisták, nem szavazták meg Baka Andrást - jelentette ki Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfőn, az eredménytelen szavazás után.

Az MSZP tartotta a szavát, és támogatta Baka András legfelsőbb bírósági elnökké választását - közölte hétfőn az MTI kérdésére Mesterházy Attila frakcióvezető.

Sólyom május végén jelölte másodszor Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökének megüresedett posztjára, először pedig még 2008 májusában. Baka azon a szavazáson az abszolút többséget sem kapta meg: 170 igen és 191 nem szavazattal elutasították megválasztását. Akkor az MSZP, az SZDSZ és az MDF már a szavazás előtt jelezte, hogy nem támogatja. Az MSZP akkori döntését azzal indokolta, hogy a jelöltnek nincs magyarországi bírói gyakorlata. Baka azóta szerzett gyakorlatot: elnöki bíróként dolgozott a Fővárosi Ítélőtábla elnöke mellett.

Az LB legutóbbi elnökének, Lomnici Zoltánnak a mandátuma csaknem egy éve, 2008 júniusában lejárt. Azóta két embert jelölt több alkalommal az államfő. Baka András után Havasiné Orbán Máriát, a Győri Ítélőtábla elnökét jelölte Sólyom László, de Havasiné sem decemberben, sem márciusban nem kapta meg a kétharmados támogatást, így jelenleg az egyik kollégiumvezető áll a Legfelsőbb Bíróság élén.

[origo] címlapon»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal? Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: Huffington Post Diákok és a péniszpánik A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »