Nagykanizsára kétszer csapott le a vihar

Vágólapra másolva!
Nagykanizsa környékén kedden este körülbelül nyolcvanszor riasztották a tűzoltókat, mert a környéken vihar tombolt. A felhőszakadás, a jégeső és a viharos szél fákat csavart ki, tetőket rongált meg és sok helyen áramkimaradást is okozott a katasztrófavédők adatai szerint. Zala, Somogy és Baranya megyében ideiglenesen 8000 ember maradt áram nélkül.
Vágólapra másolva!

Összesen mintegy 80-szor riasztották kedden este a tűzoltókat Zala megyében, ahol jégeső, felhőszakadás és viharos szél tombolt. A riasztások legnagyobb része Nagykanizsáról és környékéről érkezett, ahová kedden délután két óra alatt kétszer is lecsapott a vihar - közölte a megyei katasztrófavédelem. Először viharos 100 kilométeres széllel és jégveréssel érkezett a hatalmas eső, másodszor pedig heves zivatar zúdult a városra és környékére.

A tűzoltóknak még reggel is akadt dolguk a kárelhárításban. Legtöbbször kidőlt fákat leszakadt ágakat kellett eltávolítaniuk. Majdnem húsz helyen épületekben is keletkezett kár: a szél megbontotta a tetőket, vagy tűzfalakat mozdított meg.

Több mint száz házból kellett vizet szivattyúzni. A vihar miatt egy autó árokba csúszott Kerkateskándon, a sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett. Nagykanizsán a Honvéd utcában egy trafóházra dőlt fa okozott áramkimaradást. Az éjjel összesen hat településen maradozott ki az áram a vihar miatt. Az ítéletidő után 6100 zala megyei fogyasztó maradt áram nélkül de reggelre mindenütt helyreállt a szolgáltatás. A megyében néhány ház tetejét fóliával kellett letakarni, hogy egy esetleges újabb eső ne okozzon még nagyobb károkat.

Somogy megyében 30 helyszínre vonultak ki a tűzoltók: 7 esetben kisebb épületkárokat kellett helyreállítani, 23-szor pedig kidőlt fákat kellett feldarabolni. A legsúlyosabban Iharosberényben sérült meg egy lakóház, a négytagú családnak a szomszédoknál kellett aludni. A megyében összesen ezer fogyasztó maradt átmenetileg áram nélkül, de éjszaka itt is kijavították a hibát.

Baranya megyében 19 riasztást kaptak a tűzoltók, háromszor vizet kellett szivattyúzni a vízzel telt épületekből, 16-szor pedig kidőlt fákat daraboltak. Pécsen két épület sérült meg jelentősebben: egy házra egy 15 méter magas fenyőfa dőlt, az egyik gimnáziumnak pedig az ablakait törte be a jégeső és a szél. A megyében 815 fogyasztó maradt áram nélkül, reggelre azonban itt is elhárították a műszaki hibát. A legerősebb széllökéseket Baranya megyében mérték, a szél óránként 110 kilométer/órás sebességgel fújt.