Orbán szerint a Jobbik szintjén van az MSZP

Vágólapra másolva!
Tovább fog erősödni a Jobbik a Fidesz elnöke, Orbán Viktor szerint, aki ezért arra számít, hogy éles harc alakul ki az MSZP és a feljövő szélsőjobboldali párt között. Az ellenzéki pártelnök szerint a szocialisták szavazótábora szétrobbant, az elpártolók egy része kötött ki a Jobbiknál. Az MSZP szóvivője szerint ugyanakkor a Jobbik a Fidesznek köszönhető.
Vágólapra másolva!

Éles harcot vár Orbán Viktor Magyarországon a szocialisták és a Jobbik között a második legnagyobb párt pozíciójáért való versenyben, szerinte ugyanis nem fog megállni a Jobbik erősödésének folyamata. A Fidesz elnöke az Európai Néppárt vezetőinek csütörtöki brüsszeli tanácskozása közben újságírói kérdésre hozzátette: a megbeszélésen nem esett szó arról, hogy az európai parlamenti (EP-) választásokon több országban teret nyertek szélsőséges pártok.

Európában nem reagálnak hisztérikusan arra a tényre, hogy vannak olyan emberek, akik szélsőséges megoldásokat kínáló pártokra szavaznak - mondta Orbán. Mint megjegyezte, a legtöbb országban van pártja a radikális jobboldalnak, és most már Magyarországon is van. Példaként utalt a szélsőjobb Nagy-Britanniában elért eredményeire, de a volt NDK-beli utódpárt, a Baloldal németországi sikereire is felhívta a figyelmet.

"A baloldali és a szélsőséges jobboldali szavazók közt átjárás van" - jelentette ki Orbán. Úgy fogalmazott, hogy Magyarországon a szocialista szavazótábor szabályosan szétrobbant, az eddigi szocialista szavazók egy része a Fideszre, másik része azonban - különösen az ország kevésbé fejlett területein, "ahol csőstől jönnek a bajok" - a Jobbikra voksolt. A Fidesz szerinte megtartotta a híveit, a radikális jobboldal pedig megerősödött, "és fog is még erősödni". Tévednek azok - állította -, akik valamiféle balesetnek tekintik a Jobbik EP-választási sikerét.

"Az MSZP nem vív csatát a második helyért a Jobbikkal, mivel az MSZP demokratikus párt és a parlamenti demokráciában hisz. Eddig úgy gondoltuk, a Fidesznek is ez az álláspontja" - reagált Nyakó István, az MSZP szóvivője.

Nyakó István szerint nem a Jobbik, hanem a Fidesz az MSZP politikai ellenfele. "Az, hogy van Jobbik Magyarországon elsősorban a Fidesznek köszönhető, hiszen Vona Gábor egy polgári körben volt Orbán Viktorral. Egyetlen jobbközép párt sem működik együtt Európában a nemzeti nácikkal úgy, mint a Fidesz" - mondta Nyakó István.