Almássy miatt kéri ki az ügyészség Dávid mentelmi jogát

Vágólapra másolva!
Gyanúsítottként hallgatná meg a Legfőbb Ügyészség Dávid Ibolya MDF-elnököt és Herényi Károly volt frakcióvezetőt az UD Zrt.-vel kapcsolatos adatgyűjtési ügyben. Az ügyészség szerdán kérte a parlamenttől a két képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Az MTI idéz az ügyészségi levélből, amely szerint Dávid és Herényi arra akarták felhasználni a birtokukba került hangfelvételt, hogy lemondassák Almássy Kornélt, aki elindult a párt elnöki székéért.
Vágólapra másolva!

Szerdán kérték a parlamenttől Dávid Ibolya MDF-elnök és Herényi Károly volt frakcióvezető mentelmi jogának felfüggesztését - mondta az [origo]-nak Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. Az ügyészség - amennyiben a parlament felfüggeszti az érintettek mentelmi jogát - gyanúsítottként kívánja kihallgatni a két politikust. A szóvivő azt nem árulta el, mivel gyanúsítják őket, de az MTI úgy tudja, hogy kétrendbeli személyes adattal visszaélés vétségével, valamint egyrendbeli kényszerítés bűntettével.

A képviselők mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész kérte levélben. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság csütörtöki ülése után kérdésre válaszolva megerősítette, hogy szerdán megkapta a levelet, de annak tartalmáról nem akart nyilatkozni. A mentelmi bizottság elnökét, az MSZP-s Géczi József Alajost sem az MTI, sem az [origo] nem tudta elérni.

A mentelmi bizottság várhatóan már csak ősszel foglalkozik Dávid és Herényi mentelmi jogának felfüggesztésével. Az Országgyűlés hétfőn tartja a rendkívüli ülésszak utolsó ülését. A testület pénteken vagy hétfőn, a parlamenti ülés kezdetéig még összeülhet, de ezekben az ügyekben nincs sürgősség, vagyis a két MDF-es politikus mentelmi jogáról szóló szavazás elméletileg nem kerülhet fel a hétfői ülés napirendjére.

A mentelmi bizottság alelnöke, a korábban MDF-es, jelenleg fideszes Balsai István csütörtökön azonban levélben kérte a testület elnökét, mielőbb hívja össze a bizottság ülését, hogy az Országgyűlés már jövő hétfőn határozni tudjon a két érintett országgyűlési képviselő mentelmi jogáról. Balsai szerint "valamennyi országgyűlési képviselőre rossz fényt vetne", ha több hónapra elhalasztanák a döntést.

Almássyt akarták lemondatni

A kérelem alapja a távirati iroda szerint az a tavaly augusztus 1-jén rögzített telefonbeszélgetés, amelyet Tóth János, az UD Zrt. ügyvezetője és Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója folytatott. A beszélgetés során Tóth azt mondta: egyesek azt szeretnék, ha "Dávid Ibolyára keresnének terhelőket", mert "meg akarják szerezni az MDF-ben az első helyet" és ebben az akkori alelnök Almássy Kornél "van benne".

Az MTI részleteket idéz az ügyészségi levélből, de az a híradásból nem derül ki, hogyan értesültek annak tartalmáról. A hírügynökség szerint a legfőbb ügyész levelében azt írja, a hangfelvétel szeptember 10-én CD-re másolva Dávid Ibolyához került, aki azt politikai tanácsadója, Somogyi Zoltán, a Political Capital tanácsadó cég ügyvezető igazgatója és Herényi Károly frakcióvezető előtt játszotta le. Herényi és Dávid ekkor megállapodtak, hogy a pártelnök felkeresi Csányit, Herényi pedig Almássy tanácsadójának, Tombor Andrásnak a tudomására hozza, hogy a rendelkezésükre áll a hanganyag. Somogyi az [origo] érdeklődésére megerősítette a találkozó tényét, de az ott elhangzottakról a folyamatban lévő ügyészségi eljárásra hivatkozva nem kívánt beszélni.

Herényi a levél szerint szeptember 12-én találkozott Tombor Andrással, és átadta neki a beszélgetés szó szerinti leiratát, majd egy másik iratot. Utóbbi lényege állítólag az volt, hogy Almássy aznap délig hozhat döntést arról, hogy a párt 13 órás rendkívüli sajtótájékoztatóján lemond parlamenti mandátumáról, MDF-tagságáról és nyilvánosan bocsánatot kér amiért "megengedhetetlen eszközökkel kampányolt", vagy az MDF meg nem nevezett politikusa megjelenik a sajtótájékoztatón a hanganyaggal. Tombor nemet mondott Herényinek.

Dávid Csányinál járt

Dávid ugyanezen a napon felkereste Csányi Sándort, aki elismerte, hogy volt ilyen beszélgetés. A politikus előtt Csányi kihangosítón keresztül felhívta Tóth Jánost, és azt kérdezte tőle, gyűjtöttek-e adatot Dávid Ibolyára. Tóth nemmel válaszolt, de elmondta: Horváth József, a cég vezetője találkozott Almássy Kornéllal, aki kizárólag azt kérte, hogy a lakását és a telefonkészülékét technikai eszközökkel vizsgálják át. Dávid Ibolya ekkor azt mondta: nyilvánosságra hozza a felvételt, ha Almássy nem lép vissza az elnökjelöltségtől, nem mond le az alelnöki posztról és nem lép ki az MDF-ből.

Az MTI által idézett levél szerint az ügyészek állítják, a pártelnök arra kérte Csányit, hogy "ezt ő intézze el". Csányi ekkor azt mondta Dávid Ibolyának, hogy őt nem lehet zsarolni, Almássy nem tett semmit, ez a módszer nem elfogadható, de az üzenetet átadta Almássynak. Almássy Kornél nemet is mondott, erre a pártelnök közölte, hogy nyilvánosságra hozza a felvételt. Ez ellen Csányi tiltakozott, közölve, ehhez nem járul hozzá.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Herényi és Dávid a parlamentben

A legfőbb ügyész levele kitér arra is, hogy az MDF elnöke még a sajtótájékoztató előtt az Országházban az MDF rendkívüli elnökségi és frakcióülésén lejátszotta a hangfelvételt, amely alapján a nevek azonosíthatók voltak. Ezután Dávid a sajtónak is átadta a telefonbeszélgetés leírt változatát, amelyben az érintettek nevét monogrammal jelölték. Kijelentette, hogy a telefonbeszélgetések során elhangzottak bűncselekményre utalnak, és az összefüggésben vannak az UD Zrt. képviselői ellen korábban indult büntetőüggyel. (A cég telephelyén két nappal korábban tartott házkutatást a rendőrség.)

A levél az MTI szerint felidézi, hogy a sajtótájékoztató másnapján Dávid Ibolya, Somogyi Zoltán, illetve Almássy Kornél képviseletében Giró-Szász András politológussal találkoztak. Ekkor Dávid Ibolya azt kérte Giró-Szásztól, hogy Almássy az MDF választmányi ülésén őt támogassa, lépjen vissza az elnökjelöltségtől, és az MDF Almássy Kornélt támogató képviselői két héten belül mondjanak le. A pártelnök további hangfelvétel nyilvánosságra hozását is kilátásba helyezte, ha Almássy nem teljesíti a feltételeket. Az MTI híradásából az nem derül ki, hogy Giró-Szász milyen szerepet játszott a történtekben.

Almássy a legfőbb ügyész levele szerint a fenyegetés hatására arra kényszerült, hogy lemondjon az MDF-ben betöltött tisztségeiről, párttagságáról. Az ügyészek szerint Dávid Ibolya és Herényi Károly cselekménye Almássy politikai előmenetelét, karrierjét, társadalmi megítélését hátrányosan érintette, politikai, közéleti elfogadottsága megrendült, ezzel neki jelentős érdeksérelmet okoztak. A két képviselő a dokumentum szerint Tóth Jánosnak és Csányi Sándornak is jelentős érdeksérelmet okozott, mivel azt a látszatot keltették, hogy törvényellenes adatgyűjtésben működtek közre.

Dávid: Koncepciós eljárás

"Koncepciós eljárás indult Dávid Ibolya és Herényi Károly ellen" - reagált közleményben az MDF. A párt szerint szerint az ügyészség téves úton jár, mert "a lehallgatási botrány áldozataiból gyanúsítottakat akar faragni". Dávid Ibolya és Herényi Károly kész az Ügyészség elé állni, de követelik, hogy mindkettőjük kihallgatása legyen nyilvános, azon részt vehessenek a média képvelői - írja a párt közleménye.

"Úgy érzem magam, mint az az ember, akinek ellopták a kabátját, majd miután felismert és megnevezte a tolvajt, az Ügyészség eljárást folytat ellene, mert megsértette a tolvaj személyiségi jogait" - fogalmazott Dávid Ibolya. Az MDF közleménye szerint a hanganyag valódiságát senki nem vitatta, az ügyészség mégis gyorsan lezárta a Dávid Ibolya feljelentésére indult eljárást. A pártelnök szerda este - a mentelmi joga felfüggesztésére vonatkozó kérésről szóló első, nem megerősített híradásokra reagálva - még azt közölte, téves információ jelent meg vele kapcsolatban.

Az UD-ügy azután kapott nagy nyilvánosságot, hogy Dávid Ibolya tavaly szeptemberben bejelentette, egy birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél - a párt visszalépett elnökjelöltje - érintett lehet az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben. A főügyészség végül nem foglalkozott az üggyel. Az adatgyűjtési ügy kapcsán azonban a Nemzetbiztonsági Kabinet is ülésezett, miután Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter azt állította: egy "titkos hálózat működtetői megkísérelték a behatolást az elektronikus kormányzati gerinchálóhoz kapcsolódó egyes kormányzati szervek információs rendszerébe, veszélyeztetve ezzel e szervek törvényes és biztonságos működését". Az ügyben érintettek magántitok megsértése miatt tettek feljelentést.