[origo] itthon

100
90

"Nagyon élvezte, hogy így szeretik" - budapesti emlékek Michael Jacksonról

Wirth Zsuzsanna|2009. 06. 26., 14:23|Utolsó módosítás:2009. 06. 26., 17:08|

Szakácsot, sofőrt és egy alteregót is hozott magával Michael Jackson, amikor a 90-es évek közepén többször is Magyarországra látogatott. Mindegyik alkalommal a Kempinski hotelben szállt meg, ahol az [origo] által megkérdezett dolgozók úgy emlékeznek, hogy Jackson nagyon kedvesen viselkedett, de tudatában volt a sztárságának, és annyira félt a fertőzésektől, hogy folyton maszkot viselt. 1994-ben a Hősök terén klipet forgatott az énekes, miközben a környéken több hasonmása is egy időben dedikált.

Forrás: MTI

Jackson a budapesti koncerten

Ajánlat

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

"Michael Jackson háromszor lakott nálunk, mindig ugyanabban az elnöki lakosztályban szállt meg" - mondta az [origo]-nak Dudás Ildikó, a Kempinski hotel pr- és marketingmenedzsere. Az énekes, aki csütörtökön hunyt el Los Angelesben, háromszor járt Magyarországon. Először 1994-ben, amikor egy rövidfilmet forgatott le a Hősök terén és a Margit hídon. 1996-ban kétszer is Budapesten járt: először villámlátogatásra érkezett, hogy megnézze közelgő fellépése helyszínét, a Népstadiont, majd szeptember 11-én meg is tartotta a History World Tour turné második koncertjét Budapesten.

A Kempinski szálloda dolgozói arra emlékeznek, hogy az énekes programja minden alkalommal nagyon zsúfolt volt, amikor pedig visszatért a szobájába, "nagyon igényelte a nyugalmat". A hotel alkalmazottai közül csak néhányan mehettek be az elnöki lakosztályba - például takarítani -, de azt is akkor kellett elvégezniük, amikor Michael Jackson távol volt. Az énekes saját stábbal érkezett a hotelbe, volt saját sofőrje, szakácsa, és a titkára intézte helyette az ügyeket.

"Teljesen emberi volt, de tudatában volt annak, hogy sztár" - emlékezett vissza benyomásaira Sáska Erzsébet, a szálloda housekeeping managere. Szerinte látszott, hogy az énekes "nagyon élvezte, hogy így szeretik", gyakran kiállt az ablakba, és integetett, meg üzeneteket küldött a rajongóknak. Ők a hotel előtt táboroztak 24 órán át, és folyamatosan skandálták a nevét. "Képesek voltak az éjszakákat is az ablaka alatt tölteni. Ez különleges, ilyen mértékű rajongás és őrület egyetlen híres vendégünket sem vette körül" - mondta Sáska Erzsébet.

Emellett az énekes nagyon kedvesnek és emberinek tűnt a szálloda munkatársai számára. Nem voltak különleges kívánságai vagy allűrjei, az egyetlen kirívó dolog az volt, hogy állandóan maszkot viselt, amelyet talán még a szobájában sem vetett le. Már akkor is nagyon félt a fertőzésektől, valószínűleg ezért sem engedett fizikailag közel magához senkit, azt sem engedte meg, hogy a rajongók a közelébe férkőzzenek - mondta. Az énekes egy alteregót is hozott magával Budapestre, aki szintén a szállodában lakott, és megtévesztésig hasonlított Michael Jacksonra - tette hozzá.

A Parlamentbe is bement

Michael Jackson 1994 augusztusában járt először Magyarországon, magánrepülőjén akkori felesége, Lisa Marie Presley is elkísérte. Ekkor videoklipet forgatott Budapesten, a Hősök terén és a Margit hídon. "Akkor két vagy három napra a fél várost lezárták" - emlékezett vissza Palla Zoltán, aki sok budapestihez hasonlóan elment megnézni a forgatást, és a két évvel későbbi budapesti koncerten is ott volt. A Felvonulási téren több pavilont állítottak fel a stáb részére. "Minden pavilonnál állt az ujjongó tömeg. Sétáltunk a Hősök tere felé, és úgy százötven méterenként minden pavilonnál autogramot osztott egy Michael Jackson hasonmás" - mondta. "Két vagy három Michael Jacksont is láttam."

 


A Budapesten forgatott klip, a History album beharangozója

Jackson 1994-ben elment a Bethesda és a Heim Pál Gyermekkórházba is. Az MTI így tudósított a 15 évvel ezelőtti eseményről: "Michael Jackson igen sok ajándékkal kedveskedett, felesége társaságában sorra járta a kórtermeket, érdeklődött a gyerekek állapota felől. (...) A nagyobb gyerekek virágcsokorral köszöntötték a világhírű látogatókat. A Bethesda-kórház egyik négyéves betegének, Farkas Bélának utóbb kifizette életmentő műtétjét. A májbeteg kisfiút Brüsszelben műtötték meg, családja nem lett volna képes összegyűjteni a 30 millió forintot az operációra."

Legközelebb Jackson 1996 júliusában járt Budapesten - akkor már mindenki tudta, hogy szeptemberben fellép a Népstadionban. Csupán pár napra érkezett, hogy megnézze a közelgő koncert helyszínét, a Népstadiont. Rajongók tucatjai próbálták kísérni mindenhová. Az MTI szerint "Michael Jackson fekete kalapban, meggypiros ingben, fekete nadrágban és cipőben egyszer mutatkozott, és tört magyarsággal csak ennyit mondott: 'Szeretlek titeket!'"

Jackson újra elment a Bethesda kórházba, és a Parlamentbe is benézett. "Az erősen kifestett megasztár a szokott fekete kalapban és napszemüvegben lépett be az országgyűlés épületébe, ahol Magyar Bálint művelődési miniszter fogadta és kalauzolta. Jackson a szoros gyűrűt alkotó testőrökkel körülbástyázva megnézte az üléstermet, majd az amerikai popénekes kipróbálta a szónoki emelvényt, és egy miniszteri bársonyszékbe is beleült. Az újságírók innen a tanácsterembe szerették volna követni a hírességet, ám a testőrök útjukat állták" - tudósított az MTI.

Koncertjegy 4900 forintért

Az első és utolsó budapesti koncertet 1996. szeptember 11-én tartotta Michael Jackson. A küzdőtéri jegyek 4900 forintba kerültek, az előzenekar a Hip Hop Boyz és DJ Bobo volt. Amikor Jackson leszállt Ferihegyen, több mint háromezer rajongó várta.

A színpadra egy rakétán érkezett, szkafanderszerű ruhában, és két és fél órán át énekelt. "A Nem vagy egyedül hangjaira a közönség gyertyát gyújtott, a Billie Jean című szám alatt pedig valósággal tombolt. Michael Jackson és a tánckar bemutatta a klipekből jól ismert dinamikus koreográfiákat. A műsort fénytechnikai és lézershow, valamint egy tank, gyerekek és zászlók tették még látványosabbá. A rajongók örömére a sztár egy mozgatható kifutó segítségével a nézők fölé emelkedett. A koncert tűzijátékkal kezdődött, majd a ráadást követően azzal is zárult." - írta az MTI a koncertről.

A Heal the World volt az utolsó szám, egy nagy kórus énekelte aranyszínű ruhákban - emlékezett vissza Palla Zoltán. "Teltház volt, annyira, hogy a nézőtér felső karimájánál nem tudtunk közelebb menni" - mondta. Arra is emlékszik, hogy a tévések és a fotósok fel voltak háborodva, mert nem engedték be a sajtót a koncertre. "Onnan tudom, hogy kint bagóztak a bejáratnál a fotósok, és megkérdeztük őket, hogy miért nem dolgoznak. Mondták, hogy nem lehet" - mondta.

 


Amatőr felvétel az 1996-os budapesti koncertről

 

Az énekes a koncert utáni napokban sétált a budai várban, elment a Casino Vigadó étterembe, száz, korábban kiválogatott magyar kisgyerekkel vacsorázott együtt - az MTI szerint szendvicset, pogácsát, perecet és puszedlit. Az étteremben cigányzene szólt. Az énekes látogatását szervező cég szerint Jackson "lelkesen megtapsolta a cigányzenekar játékát". Állítólag annyira tetszett neki a cigányzene, hogy emlékül egy hegedűt kért a szervezőktől, amit "néhány pengetéssel ki is próbált".

[origo] címlapon»

Forrás: [origo] Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Kullogó magyaroknak üzent Orbán Nem szabad megijedni attól, hogy sokan nem értik, mit miért teszünk, haladni kell tovább a megkezdett úton - ez volt a lényege Orbán Viktor keddi országértékelő ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: Huffington Post Diákok és a péniszpánik A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »