[origo] itthon
Bajnai megnyugodhat, átment az adócsomag
[origo]|2009. 06. 29., 9:10|Utolsó módosítás:2009. 06. 29., 18:46|Fellélegezhet a Bajnai-kormány, a parlament hétfőn megszavazta a kormány adócsomagját, amelynek legvitatottabb eleme a vagyonadó bevezetése. Az intézkedések egy részét megszavazta négy fideszes képviselő, köztük Varga Mihály egykori pénzügyminiszter is. Az SZDSZ-frakció megosztott volt a vagyonadó ügyében, de ez nem veszélyeztette az elfogadását, főleg miután a Fidesz és a KDNP frakcióiból többen is hiányoztak. Az ülésszak utolsó napján több más fontos törvénymódosításról is szavaztak.

Bajnai méltatta kormánya tevékenységét
Pelczné kerül Áder helyére
JÁTSSZ ONLINE!
A szokásoktól eltérően már délelőtt 11-kor megkezdte munkáját hétfőn az Országgyűlés, amely elé több fontos törvényjavaslat is került. A szocialista frakció padsorai már az ülés kezdetén megteltek, ami jelezte, hogy a párt teljes létszámmal készül a kormány által beterjesztett adócsomag elfogadására. Végül különösebb izgalmak nélkül, biztos többséget kapott mindkét, az adóváltozásokkal kapcsolatos törvényjavaslat. (A jövő évi adótörvényekről és a vagyonadóról részletesen korábbi cikkünkben olvashat).
Az MSZP-frakcióból két képviselő, Szanyi Tibor és Laboda Gábor korábban azt jelezte ugyan, hogy nem fogja megszavazni a törvényt, Szanyi azonban hétfőn az [origo]-nak azt mondta, meggondolta magát. A szocialista képviselő közölte: a korábbi fenntartásai az adónemmel kapcsolatban továbbra is megvannak, de nem akar egy "ennyire erős kialakult kompromisszummal" szembemenni. "Kijátszottam a pályát, amit lehetett, egy sor javaslatot tettem, ezek közül van, ami végül beépült a törvényjavaslatba" - tette hozzá.
Az SZDSZ-nek szintén volt több kifogása a vagyonadóval kapcsolatban, a frakció hétfői ülésén lefolytatott vita után azonban végül az a döntés született, hogy támogatják az adórendszer átalakításáról szóló törvényt - írta közleményében Kóka János frakcióvezető. Kóka nyilatkozatából kiderült azonban, hogy a frakció megosztott volt: a döntést tíz igen, nyolc nem szavazattal és egy tartózkodással hozták meg.
Az [origo] tudósítója által megkérdezett szocialisták nem tűntek idegesnek, és biztosra vették, hogy gond nélkül átmegy az adócsomag. Mivel az elfogadásához elegendő a jelenlévő képviselők több mint felének az igen szavazata, így az MSZP-frakciónak még akkor is csak néhány plusz támogató voksot kellett volna szereznie, ha az összes képviselő jelen lett volna az ülésen. A szocialistáknak 188 aktív képviselőjük van, a jogszabály elfogadásához 193 igen voksra van szükség.
Úgy tűnt azonban, hogy a Fidesz nem is igazán akarta megszorítani az MSZP-t, az ellenzéki párt által hevesen ellenzett vagyonadó bevezetésénél például a Fidesz és a vele szorosan együttműködő KDNP-frakcióiból 16-an hiányoztak. Köztük Orbán Viktor Fidesz-elnök is, aki már korábban megígérte, hogy kormányra kerülésük esetén eltörölné az új adónemet.
A csomag adóváltoztatásokkal kapcsolatos részét végül 211 képviselő szavazta meg, köztük négy fideszes - a párt szakpolitikusa, Varga Mihály mellett Balogh József, Fehérvári Tamás, Kerényi János - is. Nemmel voksolt a többi fideszes és KDNP-s képviselő, valamint a volt MDF-esek.
A vagyonadó megszavazása már nem ment ilyen csont nélkül: 195 igen, 165 nem és 1 tartózkodás mellett fogadták el. A fideszes és KDNP-s képviselők mellett nemmel szavazott két MSZP-s - Laboda Gábor és Mécs Imre - is. Laboda már korábban jelezte, hogy nem támogatja a javaslatot. Nemmel szavazott hat SZDSZ-es is: Fodor Gábor távozó pártelnök mellett Béki Gabriella, Bőhm András, Gulyás József, Kovács Kálmán, Molnár Lajos, Velkey Gábor. Az SZDSZ-frakció szétszavazása egyértelmű jele a párt megosztottságának is.
Bajnai dicsért, Navracsics bírált
A parlamenti ülés Bajnai Gordon miniszterelnök beszédével kezdődött, amelyben 75 napja regnáló kormányának tevékenységét értékelte, és felsorolt egy sor olyan intézkedést, amelyek szerinte pozitívak voltak, és hozzásegítik az országot a válságból való kilábaláshoz. A hétfői napirenden szereplő törvényjavaslatok közül a vagyonadót emelte ki, amelyről azt mondta: a felső öt százalék vagyonának megadóztatása azt teszi lehetővé, hogy az emberek többsége kevesebbet adózzon. A kormányfő ezután megköszönte a kitartást mindenkinek "a legfájdalmasabb lépéseken túljutva", szerinte így sikerült "elkerülni az elviselhetetlent".
A miniszterelnök szavaira reagálva a fideszes Navracsics Tibor azt mondta: Bajnai Gordon legalább az utolsó ülésnapon fogalmazhatott volna őszintén. Navracsics szerint a kormány fennállásának minden napját úgy számolja, mint a katonák, hogy még mennyi van vissza. A Fidesz frakcióvezetője - a szocialista padsorokból bekiabálásokkal, ellenzéki oldalról tapssal megszakított - beszédében azt javasolta: a kormány ne csak a válsággal, hanem a választópolgárokkal is nézzenek szembe, akiknek a többsége új választást akar.
Bajnai Gordon viszonválaszában azt mondta: ő őszinte volt, ahogy 75 nappal ezelőtt is, mikor megmondta, hogy ez a program fájni fog. Már láthatók az eredmények - mondta Bajnai, aki szerint a Fidesz továbbra is úgy tesz, mintha nem lenne válság.
Egyéb ügyek a parlament előtt
Hétfőn került a parlament elé több más fontos törvényjavaslat. Az Országgyűlés újra elfogadta a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, a gyermekek védelméről szóló törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosítását. Ennek értelmében a 2010. május elseje után születő gyerekeknél már csak kétéves korig jár a gyermeknevelési segély (gyes) az eddigi három év helyett - erről hétfőn döntött az Országgyűlés 199 igen, 159 nem szavazattal és 2 tartózkodás mellett. Az MSZP soraiból Mécs Imre, az SZDSZ-ből Béki Gabriella, Gulyás József és Velkey Gábor szavazott nemmel a javaslatra.
A várakozásoknak megfelelően megszavazták a képviselői költségtérítés rendszerének módosítását (ennek részleteiről itt olvashat). Szintén számítani lehetett arra, hogy elbukik az MSZP kezdeményezése az alkotmány módosítására, amellyel az úgynevezett gyűlöletbeszéd elleni fellépést akarták erősíteni. Ehhez szükség lett volna a Fidesz támogatására is, az ellenzéki párt azonban nem támogatta a szocialista javaslatot, amelyről részletesen korábbi cikkünkben olvashat.
Több ponton is módosult a büntető törvénykönyv: a kormány javaslata súlyosabb büntetésekkel szorítaná vissza az utcai rendbontásokat, például azokat is börtönbe lehetne küldeni, akik csoportosan, botokkal és kövekkel felszerelkezve utcai rendbontásba kezdenek. Súlyos, megúszhatatlan börtön fenyegeti majd az erőszakos visszaesőket, és szigorítják a pénzbüntetéseket is. Kimondták viszont azt is, hogy senki nem köteles kitérni a támadások elől, és védik azokat, akik önvédelemből okoznak sérülést másoknak (a részletekről korábbi cikkünkben olvashat).
Ugyancsak a közbiztonságot érinti az a törvényjavaslat, amely többek közt felhatalmazná a közterület-felügyeleteket, hogy trélerrel szállítsák el a közlekedés biztonságát veszélyeztető - például a villamossínen parkoló - autókat. A törvény a közterület-felügyeletek kezébe adná a térfigyelő kamerák üzemeltetését, a felügyelők pedig gumibottal védhetnék meg magukat a támadásoktól (a javaslatról részletesen itt olvashat).
Hétfőn napirendre került a szerencsejáték-törvény módosítása is. Keller László, Halmai Gáborné és Juhászné Lévai Katalin szocialista képviselők javaslata alapján a jövőben legálisan nyílhatnának pókertermek, ahol pénzben is lehetne játszani. A befolyt szerencsejáték-adóból a képviselők szándéka szerint egy úgynevezett szegények bankját hoznának létre, amely kis összegű, kedvezményes kölcsönöket adna a rászorulóknak (a tervezetről részletesen korábbi cikkünkben olvashat).
[origo] címlapon»
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
- Elhunyt Whitney Houston
- Lezuhant a leállt osztrák síliftről egy magyar nő
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Sírva búcsúztatták a Malévot
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában
Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy ...
Mikor bólintott Matolcsy, és miért rázta az ujját Pintér? Orbán országértékelője belülről
Nagy volt a kontraszt a tavalyi optimista ígéretek és a mostani országértékelő között, Orbán Viktor azonban ezúttal is hálás közönség előtt beszélt. Bár úgy tűnt, ...
Kullogó magyaroknak üzent Orbán
Nem szabad megijedni attól, hogy sokan nem értik, mit miért teszünk, haladni kell tovább a megkezdett úton - ez volt a lényege Orbán Viktor keddi országértékelő ...
- Elhunyt Whitney Houston
- Lezuhant a leállt osztrák síliftről egy magyar nő
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Sírva búcsúztatták a Malévot
- Kerülöm az utcákat, ahol bankok vannak
- Soros: Rossz irányba vezeti Európát Merkel
- Meghalt egy rendőrökre támadó őrjöngő férfi Csepelen
- Kigyulladt a gyöngyöspatai cigányvajda háza
- Veszélyes magyar példára figyelmeztet egy ír lap
- "Így túléljük" - videó a Costa Concordia utolsó órájáról
- Szobrot emelnek Carla Bruninak
- Whitney nélkül is elindult a Grammy-buli
- A 350 milliárdos Malév-kérdés
- Orbán: Nyeglén és sértőn beszél velünk az EU
- 18 éves tibeti szerzetesnő gyújtotta fel magát
- Tizenhárom jégtörő dolgozik a Dunán és a Tiszán
- Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Kőkemény az új Bourne-film előzetese
Meggyőzőnek tűnik a Matt Damon nélkül folytatódó akciósorozat új epizódja.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.