[origo] itthon

100
90

Babonával takaróztak a drogtermesztő vietnamiak

Janecskó Kata|2009. 06. 30., 16:23|Utolsó módosítás:2009. 06. 30., 17:01|

Sem a szomszéd, sem a postás nem gyanakodott azokra a Gödöllőn házat bérelő vietnamiakra, akikről nemrég kiderült: profi marihuánaültetvényt rendeztek be egy családi házban. A rendőrség idén már több mint húsz ültetvénnyé alakított, vietnamiak által bérelt házat leplezett le. A korábban inkább heroinban utazó vietnamiak tavaly nyáron álltak át a marihuánatermesztésre, a bérelt házak tulajdonosait pedig különféle babonákra hivatkozva tartják távol.

Forrás: Getty Images

JÁTSSZ ONLINE!

Takaros, jómódra valló családi házak sorakoznak a Gödöllő kertvárosi részén hosszan elnyúló, forgalmas Rét utcában. Miközben sorra húztak el az autók, az utcában embert alig lehetett látni péntek délelőtt, de elhagyottságával még így is kitűnt környezetéből egy fehérre mázolt emeletes épület. A fenyőfák alatt a kertben elburjánzott a gaz, az ablakokat belülről letakarták, a csengő mellett üres a névtábla, és a zárt kapun zöld biciklilánc fityeg.

Ez az a ház, amelyben június közepén profi hőszigeteléssel és világítástechnikával ápolt marihuánültetvényre találtak a rendőrök, és 1400 tő kendert foglaltak le körülbelül 150 millió forint értékben. A ház tulajdonosa még februárban vietnamiaknak adta bérbe az épületet. Ő riasztotta a rendőröket, amikor a bérlői már hetek óta nem jelentkeztek, nem fizettek, és a házába sem tudott bejutni.

Mozgás esténként

"Fogalmunk sem volt róla" - mosolygott hitetlenkedve a szomszédos házban működő kis cég alkalmazottja. A vietnami bérlők nem sűrűn mutatkoztak szerinte, néha látott csak a háznál pár fiatal srácot. Kolléganőjétől tudja, hogy esténként nagyobb volt a mozgás, időnként "öltönyösök" is feltűntek. Az utcában dolgozó postás is azt mesélte, hogy csak egyszer találkozott a bérlők egyikével: a mogorva vietnami férfi közölte vele, hogy hozzájuk nem kell bedobni semmit. A cégnél dolgozó nő beszélni akart a vietnamiakkal, amikor észrevette, hogy folyik a szomszédban a kerti csap. Próbált szólni, csöngetni, de nem jött ki senki. A házba korábban sem lehetett bekukkantani az ablakokon, azokat már akkor is lefedték belülről - mondta. 

Forrás: police.hu

Ilyen látvány fogadta a nyomozókat a kibérelt házakban

A belátást mindig megakadályozzák, még a fény sem szűrődik ki - mondta az [origo]-nak Varga Péter százados, a BRFK kábítószer-bűnözés elleni osztályának helyettes vezetője. A rendőrségnek bőven van tapasztalata a gödöllőihez hasonló ügyekből: idén már 24 ilyen, vietnamiak által bérelt, drogültetvénynek berendezett házzal találkoztak. A nyomozók még vizsgálják, hogy a gödöllői eset is ugyanahhoz az elkövetői körhöz köthető-e, mint a többi - többségében budapesti - eset. A gödöllői bérlők felkutatása még tart, de a korábbi ügyek után 18 embert - 6 feltételezett szervezőt és 12 dolgozót - már előzetes letartóztatásba helyeztek - közölte Varga. Valamennyien vietnami állampolgárok.

Az ültetvényeket gondozó vietnamiak illegálisan tartózkodtak Magyarországon. A szervezők munka ígéretével csempészték őket ide, itt pedig kérdezés nélkül berakták őket az ültetvényekre - mondta a BRFK nyomozója. "Mindenképpen dolgozni akartak, menekültek a vietnami pénztelenségből, így bármit elvállaltak volna" - tette hozzá. Az elfogott szervezők közt a gyanú szerint van olyan, aki az egész magyarországi területért felelt. A szervezők, akik a házakat is bérelték, legálisan éltek Magyarországon. Volt vízumuk, gyakran itteni alapítású cégük is, és akadt olyan, akinek a családja is itt élt.

Az életszínvonal vonzza őket

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 2008-as adatai szerint tavaly 1287 vietnami állampolgárnak volt bevándorlási engedélye Magyarországra, 638-an pedig letelepedési engedéllyel is rendelkeztek. A rendőrség határrendészeti összesítése szerint 2008-ban 52 vietnamit utasítottak ki az országból. A vietnamiakat főként az otthoninál jobb életszínvonal, kereseti lehetőség vonzza Magyarországra, azon belül is elsősorban Budapestre - derül ki a Gazdaság és Vállalkozás Elemző Intézet májusban publikált kutatásából. Az interjúkra és statisztikákra épülő kutatás szerint a vietnamiak főként kereskedelemmel foglalkoznak, és a kínaiakkal szemben inkább a kiskereskedelemben érdekeltek, emiatt jobban is beszélnek magyarul.

Forrás: police.hu

Varga szerint Magyarországon tavaly nyáron kezdtek marihuánaültetvényeket létesíteni vietnamiak, akik már korábban is kivették a részüket a hazai kábítószer-bűnözésből. Régebben főként heroinnal foglalkoztak, de mikor a heroin kezdett visszább szorulni, váltottak - magyarázta a rendőr. A vietnamiak Európa-szerte alkalmazzák a házbérlős módszert a marihuánatermesztéshez. Angliában és Portugáliában már két-három éve tudnak a nyomozók ilyen házakról, Csehországban pedig tavaly 70-80, a gödöllőihez hasonló ültetvényt számoltak fel. A magyar rendőrség a cseh esetszámból kiindulva arra számít, hogy további, ültetvénynek berendezett házak lepleződnek majd le.

Varga megerősítette, amit a gödöllői szomszéd és postás mondott: kívülről nem feltűnő, mi folyik az ilyen házakban. A vietnamiak napközben alig mozognak, az áruk, alkatrészek, szerszámok mindig éjszaka érkeznek, zárt kisbuszban. A tulajdonosok távol tartására is megvannak a bejáratott módszerek. Sok esetben amint kivették a házat, a bérlők azonnal jelezték, hogy kisbaba fog születni, és a vietnami szokások szerint fél évig nem lehet látogatni. Máskor arra hivatkoztak, hogy áru tárolására használnák a házat, és mivel az áru nem saját, inkább ne menjen oda senki, nehogy félreértések legyenek, ha esetleg eltűnne valami. A harmadik, gyakran használt kifogás a nyomozó szerint: új lakásba költözéskor a vietnami babonák azt írják elő, hogy fél évig nem léphet idegen a házba, mert az balszerencsét hoz.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »