Fischer: Az osztrák kormány nem tilthatja meg a szemétégető építését

Vágólapra másolva!
Nem lehet megtiltani a rábakeresztúri (heiligenkreuzi) szemétégető felépítését, ha a beruházás megfelel a jogi szabályozásnak és a nemzetközi normáknak - mondta Heinz Fischer osztrák szövetségi elnök a távirati irodának nyilatkozva. 
Vágólapra másolva!

Az osztrák kormányzatnak nem áll módjában megtiltani a szemétégető felépítését, nem avatkozhat be egy-egy cég munkájába, ha a beruházás minden törvényi előírásnak megfelel. Az osztrák fél már bejelentette: bármilyen nemzetközi vizsgálatban hajlandó részt venni a szemétégetővel kapcsolatban - mondta Heinz Fischer.

Megegyezésre kell jutni a kétoldalú tárgyalásokon vagy akár uniós szervek bevonásával annak érdekében, hogy tisztességes módon meg tudják oldani a kérdést. A megállapodásban figyelembe kell venni Magyarország érdekeit éppúgy, mint az osztrák és az európai szabályozást - tette hozzá. A szemétégető kérdése nem befolyásolja majd a magyar-osztrák viszonyt, nem mérgezi meg a két ország viszonyát. Természetes, hogy a szomszédoknak időnként vannak problémáik egymással, Magyarországnak pedig több más szomszédjával is vannak nézeteltérései, amelyek sokkal nagyobbak ennél - mondta az osztrák elnök.

Magyarország továbbra is ellenzi, hogy a határ közelében megépüljön az erőmű. Ezt legutóbb szombaton erősítette meg Sólyom László köztársasági elnök, amikor fogadta szlovén partnerét. A köztársasági elnöki hivatal tájékoztatása szerint Danilo Türk is támogatja ezt a törekvést.