Kiégett egy megállóban álló busz Pécsen

Vágólapra másolva!
Egyik megállójában állva gyulladt ki, majd égett le egy pécsi busz. A 33-as vonalon közlekedő járat egyik utasa sem sérült meg, a füst miatt viszont kisebb károk keletkeztek a környező épületekben. Páva Zsolt pécsi polgármester vizsgálatot akar az ügyben.
Vágólapra másolva!

Kiégett a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. Mercedes busza péntek reggel - közölte a pécsi tűzoltó-kapitányság ügyeletese. A Mecsekre közlekedő 33-as járat egyik busza valószínűleg a sérült üzemanyagtartály miatt kapott lángra. A balesetben senki sem sérült meg.

Péntek reggel Pécs központjában, az Irgalmasok utcájában gyulladt ki a busz. A tüzet hamar sikerült eloltani, viszont a nagy füst beborította a közelben található épületeket, köztük egy kórházat is. A lángok a második emeletig felcsaptak, a kórház több ablaka berobbant, az épület kormos lett. A betegeket délelőtt viszik vissza a kórtermekbe.

A tűzoltóság szerint a lángra kapott üzemanyag miatti füst több épületben okozott még kisebb-nagyobb károkat. A busz üzemanyagtankja is megsérült. 200 liter gázolaj folyt az útra, az is táplálta a tüzet. A oltásban a busz sofőrje is próbált segíteni.

"Olyan gyorsan elterjedt a tűz meg a füst, hogy nem is tudtam a készüléket sem elővenni, úgyhogy a kollegám, aki jött szembe, tőle kértem segítséget. Szóltam a diszpécserünknek, aki ilyenkor a tűzoltókat értesíti, de ők már úton voltak, tudtak róla" - mondta a Független Hírügynökségnek Vitári Sándor buszsofőr.

A helyszínre érkező tűzoltók végül eloltották a lángokat. A Irgalmasok utcáját egy szakaszon lezárták. A busz kiégett darabjait eltakarították, és homokkal szórták fel az aszfaltot, oda ugyanis kifolyt a buszból a gázolaj. Délelőtt fél tizenegykor már engedték a gyalogos forgalmat, de az autók még nem járhatnak az érintett szakaszon.

Páva Zsolt pécsi polgármester levélben kért vizsgálatot a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. vezérigazgatójától. Páva arra is kérte az igazgatót, hogy számoljon be arról, milyen műszaki állapotban volt a jármű. "Nem lehet veszélyben egyetlen pécsi utas sem. A ma reggeli buszbaleset, a jármű leégése aggodalommal töltött el" - áll Páva Zsolt közleményében.