Mégsem sikkasztás a vád Kolompár ellen

Vágólapra másolva!
Nem sikkasztás a vád Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat vezetője ellen, hanem jogosulatlan gazdasági előny megszerzése. Kolompár a támogatásként felvett milliókkal nem tudott megfelelően elszámolni, mivel a beígért időpontban nem valósította meg a programot, amire felvette a pénzt. A roma vezető ellen két másik ügyben is büntetőeljárás indult.
Vágólapra másolva!

Az eddigi hírekkel ellentétben jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és nem sikkasztás gyanújával emeltek vádat Kolompár Orbán ellen - derült ki a pénteken az MTI birtokába került vádiratból.

Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat elnökét egy, még 2006-ban az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól nyert támogatással összefüggésben azzal vádolják, hogy mintegy 2,7 millió forinttal nem szabályosan számolt el.

A vádirat szerint Kolompár 2005 novemberében mintegy 13 millió forintos, a roma munkaerő-piaci szolgáltató hálózat kialakításáról szóló program megvalósítására nyert el támogatást. A pénz első részletének elszámolásakor, 2006 novemberében 2,679 millió forinttal úgy számolt el a programot lebonyolító kiskunmajsai szervezetnek, hogy a bizonylatokon szereplő gazdasági tevékenység hamis volt, mivel nem a leírt időpontokban, hanem később valósították meg azt.

A szervezet összesen 7 221 846 forint támogatást hívott le az elnyert 13 millió forintból, ennek kétharmadát átutalta a kiskunmajsai szervezetnek. A fennmaradó összeget az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány nem folyósította az első támogatás elszámolásában felmerült problémák miatt - derül ki a vádiratból.

Kolompár Orbán ellen további két ügyben is folyik eljárás. Mindkettő az OCÖ gazdálkodásában 2003 és 2005 között történt súlyos visszaélések, illetve egy uniós pályázati támogatás kapcsán jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt. Kolompár az MTI megkeresésére az ellene folyó vizsgálatokról nem kívánt nyilatkozni, arra hivatkozva, hogy "folyamatban lévő ügyekről van szó".