Blikk: Jogerősen felmentették az emberöléssel vádolt rendőrt

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A napokban visszavonta az ügyészség a fellebbezését annak a rendőrtisztnek az ügyében, akit azzal vádoltak, hogy még 2006-ban Vecsésen egy rajtaütés közben halálosan megsebesített egy férfit; az őrnagy ártatlanságát kimondó ítélet így jogerőssé vált - írta szombati számában a Blikk Sódor István főügyészre hivatkozva. A főügyész a lapnak azzal indokolta a vádhatóság döntését, hogy átnézték az ítéletet, az támadhatatlan és logikailag jól felépített volt.

A rendőr ügyében februárban hirdette ki ítéletét a Pest Megyei Bíróság. Az MTI akkor beszámolója szerint a bíróság indoklása szerint az őrnagy - aki parancsnoka és fegyveres biztosítója volt a két drogdíler elfogására indított akciónak - nem embert akart ölni, hanem önmagát és a társát védte. Azt is meg akarta akadályozni, hogy elmeneküljön a bűnözők által használt gépkocsiban lévő egy kilogrammnyi hasis átadására készülő férfi. A bíró hangsúlyozta: az adott helyzetben az őrnagynak két-három másodperc alatt kellett döntenie, és indokoltan választotta a legsúlyosabb kényszerítő eszközt.

Az eljárás adatai szerint az akció során három rendőrautóval lezártak egy kis parkolót, ahol az elkövetők tartózkodtak. Az egyik díler gyalogosan elmenekült, míg a parkolóban rekedt társa autóval előbb nekiment az egyik rendőrautónak, majd tolatni kezdett és elsodort egy rendőrt. Mivel az akciót vezető őrnagy úgy érzékelte, hogy a díler előremenetbe kapcsolt, kétszer rálőtt a szélvédőn át. A második lövés mellkason találta a fiatalembert, aki rövid időn belül meghalt.