Életbe lép a nyári kamionstop

Vágólapra másolva!
Ma lép életbe a nehéz tehergépjárművek számára a nyári hétvégi kamionstop, amely az eddigiektől eltérően szombatonként csak 15 órától lesz érvényben vasárnap 22 óráig.
Vágólapra másolva!

Egy tavalyi jogszabály-módosítás következtében változott meg a kamionstop időtartama. Eddig június 15-től, szombat reggel 8 órától vasárnap este 10 óráig volt tilos a kamionok közlekedése a nyári időszakban. A változtatással az időpont kitolódott július 1-jére, a hétvégén belül pedig szombat reggelről délután 3 órára, de változatlanul vasárnap este 10 óráig tart - közölte a közlekedési minisztérium.

A szaktárca közlése szerint azért változtatták meg a szabályozást, mert így akarják egyenletesebbé tenni a tehergépjárművek hétvégi forgalmát és biztonságosabbá tenni a hétvégi áruellátást. Megjegyezték: a hazai előírás ezzel igazodik a környező országok, elsősorban a fő áruáramlási irány, Ausztria forgalomkorlátozásához. A rendelkezés módosításától azt várják, hogy elmaradnak a péntek délutáni és hétfő kora reggeli torlódások.

Az új szabályozás szerint csak az Euro-3 vagy annál magasabb környezetvédelmi kategóriába sorolt járművek üzemben tartói kérhetnek felmentést a korlátozás alól. Ettől függetlenül a hétvégén is közlekedhetnek például a gyorsan romló élelmiszert, postai leveleket, friss virágot, humanitárius küldeményeket szállító vagy lakossági költöztetéshez használt tehergépjárművek. A korlátozás nem vonatkozik a mezőgazdasági betakarítást végző járművekre sem.

Bővült azon utak köre, amelyeket csak a rendkívüli veszély elhárításával kapcsolatos szállításokat végzők használhatnak, e körbe került a teljes M7-es autópálya és a 2/A autóút, a 6-os főút Dunaújváros és Budapest között, a 37-es út Miskolc és Sátoraljaújhely között, továbbá a 86-os út Jánossomorja és Nemesbőd, valamint Körmend és Zalabaksa között. A nyári időszakon kívül, szeptember 1-jétől június 30-ig továbbra is érvényben marad a kamionstop, de csak szombat este 10 órától vasárnap (és munkaszüneti napokon) este 10 óráig.