[origo] itthon

100
90

Hagyó szerint átverés volt a BKV-vezér közleménye

[origo]|2009. 07. 07., 15:05|Utolsó módosítás:2009. 07. 07., 18:00|

Bár a BKV hétfőn még azt közölte, hogy Kocsis István vezérigazgató továbbra is élvezi Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes és a városvezetés bizalmát, Hagyó kedden közleményben jelezte: fenntartja korábbi álláspontját, amely szerint a főváros bizalma megrendült Kocsisban. A vezérigazgatónak korábbi munkahelye, a MVM offshore-ügyletei miatt kell magyarázkodnia, miután az állami energiavállalat több milliárd forintot utalt ismeretlen hátterű cégeknek.

Forrás: MTI

Hagyó várja a nyilatkozatot

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Nyilatkozatháború alakult ki a BKV, illetve a közlekedési társaságot is felügyelő MSZP-s főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós közt. Előbb a BKV cáfolta egy hétfői közleményben, hogy igazak lennének a cég vezérigazgatójának, Kocsis Istvánnak a menesztéséről szóló hírek, majd kedden Hagyó adott ki közleményt, amelyben azt írta: a BKV előzetes egyeztetés nélkül ragadott ki egy részletet kettejük négyszemközti tárgyalásából, azt a látszatot keltve, mintha a főpolgármester-helyettes megváltoztatta volna korábbi álláspontját.

Kocsis és Hagyó július 3-án, pénteken találkozott egymással, de közleményeik tanúsága szerint másként emlékeznek az ott elhangzottakra. A BKV hétfőn kiadott közleménye szerint a felek "korrekt együttműködésről biztosították egymást", illetve hogy a vezérigazgató továbbra is élvezi a főpolgármester-helyettes bizalmát. Hagyó szerint azonban ő annak a levélnek a tartalmát ismertette vele, amelyet az MSZP fővárosi frakciójának küldött.

Hagyó a levélben arról tájékoztatta a frakciót, hogy a városvezetés bizalma megrendült Kocsis iránt. A bizalomvesztés okaként a levél nem a vezérigazgató BKV-nál végzett munkáját, hanem az előző munkahelyén, az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt.-nél (MVM) feltételezett szabálytalan tranzakciókat jelölte meg.

Kocsis Istvánt - Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök utasítására - tavaly márciusban menesztették az MVM éléről. Távozása után a cégnél belső vizsgálatok indultak, amelyek "a szokásostól eltérő", illetve "aggályos" tranzakciókra hívták fel a figyelmet, amelyek során több tízmilliárd forint vándorolt ismeretlen tulajdonosi hátterű cégekhez. A szabálytalanságokról az Index számolt be először, a belső vizsgálati jelentésre hivatkozva.

A szabadságon lévő Hagyó nevében a főpolgármester-helyettesi iroda keddi közleményében megerősítette, hogy levelében azt írta: bár tiszteletben tartja az ártatlanság vélelmét, Kocsisnak minél hamarabb tisztáznia kell magát, mert "könnyen kerekedik, kerekedhet olyan hangulat, amelyben a vezérigazgató urat ért újabb gyanúsítások miatt a BKV Zrt.-re is rávetülhet a gyanú árnyéka, ami ronthatja a cég tárgyalási pozícióit, helyzetét és társadalmi megítélését".

Hagyó szerint a BKV felügyelőbizottsága ezen a héten tart ülés, ami alkalmat ad Kocsisnak, hogy megtegye azt a nyilatkozatot, amelyről a főpolgármesteri kabinet hétfői ülésén döntött. Ebben a vezérigazgatónak ki kellene jelentenie, hogy igazak-e az MVM offshore-ügyleteiről szóló, őt személyesen is érintő hírek, illetve ha nem, akkor milyen jogi lépéseket tett a híresztelések ellen.

Az [origo] kedden délután megkereste a BKV-t, de Kiricsi Karola, a közlekedési társaság szóvivője azt mondta, nem kívánnak reagálni a főpolgármester-helyettes közleményére. Később a cég mégis közleményt adott ki, amelyben azt írták: Kocsis István "megelégelte a légből kapott álhírek cáfolását, és határozott lépésre szánta el magát". A közlemény szerint a vezérigazgató a jó hírnév megsértése miatt "számos sajtóorgánummal" szemben tett lépéseket a peres eljárás megindítására.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Mohai Balázs Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek Felülkerekedhetnek a közigazgatási tárca járások számával kapcsolatos elképzelésein az egymással szövetkező budapesti polgármesterek - értesült az [origo]. A ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »