Lendvai: Az MSZP nem gyurcsányozott

Vágólapra másolva!
Az MSZP-nek nincs ideje arcot cserélni a következő választásokig, de erre nincs is szükség - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke. Lendvai szerint az MSZP nem gyurcsányozott a hétvégi kongresszuson, személyi kérdések nem merültek fel, a párt törésállónak bizonyult.
Vágólapra másolva!

Az MSZP versenyt fut az idővel, a következő választásokig kell megmutatnia az állampolgároknak megújuló programját és törekvéseit - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke az MTI-nek adott interjúban.

Lendvai szerint arra nincs idő, hogy arcot, értékeket és választóbázist cseréljen a párt, de nem is erre van szükség, hanem arra, hogy szorosabbá tegye a párt hagyományos bázisával való kapcsolatot

A pártelnök szerint a múlt hétvégi kongresszus előtt nem félt attól, hogy pártszakadás lesz. "Biztos, hogy nem azon a sínen haladt a kongresszus, amitől az aggodalmaskodók féltettek minket. Ezt a vakvágányt elkerültük, hiába jósolták sokan, hogy itt majd megoldhatatlan konfliktusok robbantják az MSZP-t. Nem ez történt, törésállónak bizonyult a szervezet, a kohézió erősebb volt a vitáknál" - mondta Lendvai Ildikó. A pártelnök megismételte: az MSZP kitart a Bajnai-kormány mellett jövő tavaszig.

Gyurcsányozás nem volt se pro, se kontra - válaszolta Lendvai Ildikó arra a kérdésre, hogy a kongresszuson lezárták-e a Gyurcsány-korszakot. "Nem személyekről volt szó, hanem a közös teljesítményről. Nem keresett senki személyes felelőst, és személyes dicsőséget sem, ez ízléstelen is lett volna" - tette hozzá.