Vágólapra másolva!
Nem teljesítette a vállalt feltételeket, ezért felmondta kórházának üzemeltetői szerződését a Hospinvest Zrt.-vel Kiskunhalas. A kórházat ősztől a település saját tulajdonú cége működteti.
Vágólapra másolva!

Felmondta a kiskunhalasi kórház működtetésére a Hospinvesttel kötött szerződést a város önkormányzata csütörtökön - közölte Lukács László Kiskunhalas fideszes alpolgármestere. A város képviselő-testülete június 22-én hozott határozata szerint július 10-éig kell a városi kórházat működtetésre átvevő HospInvest Zrt-nek befektetőt hoznia és az elszállított képalkotó berendezést visszaszállítania a kórházba, ellenkező esetben szerződésszegést követ el, és a város jogosult felmondani a szerződést.

A befektető képviselője csütörtökön közölte, hogy nem tudja a szerződésben vállaltakat teljesíteni, ezért az önkormányzat felmondja a szerződést. Az önkormányzat alapított egy százszázalékosan saját tulajdonú gazdasági társaságot, amely szeptembertől átveszi és működteti a kórházat.