Már 26 hazai H1N1 fertőzött van

Vágólapra másolva!
26-ra emelkedett az új típusú influenzával fertőzöttek száma Magyarországon. Annál a hazai cégénél, ahol nyolc ember fertőződött meg, naponta többször fertőtlenítenek, de nem léptettek életbe karantént. A betegség elleni hazai vakcina októberre lehet kész.
Vágólapra másolva!

Magyarországról az utóbbi 24 órában újabb két újinfluenzás beteget jelentettek az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központnak (ECDC), így már 26 a hazai fertőzöttek száma - derül ki az ECDC péntek délutáni jelentéséből. Az új fertőzésekről az ÁNTSZ nem adott ki információt.

Magyarországon rendkívüli tisztasági intézkedéseket vezettek be annál a vállalatnál, ahol nyolcan betegedtek meg az új típusú influenzától. Az MTV Híradója szerint az ExxonMobil Hungária Kft. Egyik külföldön járt munkatársa hozta magával a vírust, amit átadott hét kollégájának, illetve egyik kollégája továbbadott három családtagjának. A cégnél naponta négyszer fertőtlenítik az asztalokat, kilincseket, a közös helyiségeket.

A Híradónak Falus Ferenc országos tisztifőorvos azt mondtam, nincs értelme karanténozni, inkább a fertőzöttek kezelésére összpontosítanak. Az ÁNTSZ szerint elkészült az oltóanyag, amelyet jelenleg állatokon próbálnak ki, majd jöhetnek az önkéntesek. Októberben várható hogy elkészül a forgalomba hozható vakcina, amelyhez ingyen juthat majd az, aki igényli. Az ÁNTSZ szerint Magyarországon 3 millió ember kaphatja el a betegséget, de a halálozási arány - hacsak nem mutálódik a vírus - nem lesz magasabb egy átlagos influenzánál - hangzott el a Híradóban.

Az ECDC szerint Angliában egy nap alatt 2271 új influenzás esetet igazoltak, így 9718-ra emelkedett a fertőzöttek száma. Ezzel Nagy-Britannia lett a harmadik legfertőzöttebb ország. Az angol egészségügyi miniszter szerint, ha a tendencia folytatódik, augusztusban naponta akár 100 ezerrel is nőhet a fertőzöttek száma Angliában.

A nemzetközi járványügyi központok pénteken nyilvánosságra hozott adatai szerint a világban eddig 137 országban csaknem 113 ezer ember fertőződött meg az új influenza vírusával és 548 ember halt bele a fertőzésbe.