Elhalasztották a balatoni öbölátúszást

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az időjárás miatt lefújták a szombatra meghirdetett öbölátúszást a Balatonon és azt vasárnap tartják meg. A szervezők azért döntöttek úgy, hogy egy nappal elhalasztják a programot, mert az erős szél miatt nem lett volna biztonságos az úszás.

Az első résztvevők vasárnap reggel 9 órakor startolnak el Balatonfüredről, hogy 3,5 kilométer leúszása után megérkezzenek Tihanyba. Utánuk 1-2 percenként indulnak majd az úszok, 30-40 fős csoportokban. Az utolsó csapat várhatóan délután egy óra körül startol majd.

Az úszók biztonságára 100 méterenként mentőhajók ügyelnek majd. Rosszullét, vagy fáradtság esetén ők segítenek a résztvevőknek. Tavaly csaknem 3000-en vettek részt az öbölátúszáson és a szervezők remélik, idén is hasonló számban vágnak majd neki a távnak.