Vágólapra másolva!
A rendőrség vizsgálja, hogy kik követhettek el jogsértést a bíróság által feloszlatott Magyar Gárda szombati újjáalakulásakor - közölte Bencze József országos rendőrfőkapitány. Az ügyészség szerint nekik egyelőre nincs tennivalójuk a szervezettel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást indított annak tisztázására, ki vagy kik követhettek el jogsértést szombaton azzal, hogy részt vettek egy feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány hétfőn az MR-1 Kossuth Rádiónak.

A rádió híre szerint a rendőrség az ügyészségtől kérte annak kivizsgálását is, hogy történt-e a tüntetésen hatósági intézkedés elleni izgatás. A Legfőbb Ügyészség szóvivője, Borbély Zoltán az [origo]-nak hétfőn délelőtt azt mondta, hogy az ügyészeknek nincs tennivalójuk a gárda állítólagos újjáalakulásával kapcsolatban, de a szervezetet nem jegyeztethetik be a bíróságon, mert a bíróság elrendelte a feloszlatását.

Szombaton a Jobbik Magyarországért Mozgalom nagygyűlést tartott a Szabadság téren, ahol közfelkiáltással újjáalakult a Magyar Gárda mozgalom. Az Országos Rendőr-főkapitányság még aznap este tudatta: "aki a bíróság által jogerősen feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében vesz részt, bűncselekményt követ el". A főkapitány még a szombati rendezvény előtt tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ha valaki jogsértést követ el, a rendőrség határozottan, szakszerűen és törvényesen lép fel vele szemben.

A szombati Szabadság téri tüntetést azért tartotta a Jobbik, hogy tiltakozzon a Magyar Gárda egyesület feloszlatása ellen, valamint az ellen, hogy július 4-i tüntetésüket feloszlatta a rendőrség. A demonstráción - amelyen az MTI szerint két és fél ezren vettek részt - Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója jelentette be a Magyar Gárda Mozgalom újraalakulását.

Ezt követően többen magukra öltötték a gárda egyenruháját: köztük volt Für Lajos volt honvédelmi miniszter, ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész. Ugyancsak magára öltötte a ruhát Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Morvai Krisztina, a párt EP-képviselője. Vona közölte: ha bekerülnek a parlamentbe, az első napon ezt fogja viselni és törvényjavaslatot terjeszt majd az Országgyűlés elé, hogy jogszerűen működhessen a Magyar Gárda Mozgalom.

A Magyar Gárda Egyesületet július 2-án oszlotta fel jogerősen a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla. A Gárda az elsőfokú bíróság döntése ellenére is zavartalanul tartott gyűléseket. A vezetők akkor arra hivatkoztak, hogy az Egyesület és a Mozgalom nem ugyanaz, a gyűléseket pedig a Mozgalom tagjai tarják. Az ítélőtábla azonban az ítélet indoklásában erre utalva azt mondta: a Mozgalom az Egyesület szerves része, a döntés tehát a mozgalomra is kiterjed.