Konrád György kilépett az SZDSZ-ből

Vágólapra másolva!
Nem tetszik az SZDSZ új vezetése Konrád Györgynek, az SZDSZ egykori alapítójának, ezért hétfőn kilépett a pártból. Konrád szerint az új elnök, Retkes Attila nyegle modorban beszél elődeiről, és helytelenül lép fel a frakció tagjaival szemben is. Konrád mellett a szabad demokraták tucatnyi régi tagja, alapítója szintén bejelentette, hogy kilépnek a pártból.
Vágólapra másolva!

Konrád György hétfőn hivatalosan is kilépett az SZDSZ-ből - erősítette meg maga az érintett hétfő délután. A párt egykori alapítója azt mondta, nem tetszik neki a vasárnap elnökké választott Retkes Attila "nyegle modora", amellyel az elődeiről beszélt, akiket ő viszont nagyra tart. Konrádnak az sem tetszik, hogy a pártelnök olyan dolgokért kért bocsánatot, amelyeket nem ő tett, így ez a bocsánatkérés valójában váddá alakult át.

Konrád nem ért egyet azzal, hogy a szabad demokraták megválasztott képviselőit Retkes Attila "mintegy érvénytelen képviselőkké nyilvánítja". Az SZDSZ-ben becsülte azt, hogy volt valamiféle folyamatossága az értékeknek, a rokonszenveknek és a tiszteletnek, ezek eltűntével viszont ez már nem az a párt, amelyet támogatna - tette hozzá. Konrád György az elmúlt időszakban nem újította meg a párttagságát, ennek ellenére, mint mondta, az SZDSZ tagjának számított.

Mások egy közös levélben léptek ki

A szabad demokraták tucatnyi alapítója, támogatója - köztük a rendszerváltásban közreműködő több egykori tag is - közös levélben jelezte, hogy kilép az SZDSZ-ből. Indoklásul az aláírók azt hozták fel, hogy ők mindeddig támogatták a pártot, de hűek kívánnak maradni eszményeikhez, ezért nem vállalnak közösséget "a párt jelenlegi vezetésével, meghirdetett elveivel, megosztó stílusával". Az aláírók: Ara-Kovács Attila, Fodor Tamás, Haraszti Miklós, Hodosán Róza, Iványi Gábor, Konrád György, Kozák Márton, Lakner Judit, Rajk László, Rajk Judit, Szenthe Antónia és Szira Judit.

Vasárnap Retkes Attila zenetörténészt, közgazdászt választották az SZDSZ elnökévé. Amikor a küldötteknek megköszönte elnökké választását, azt kérte Kóka Jánostól, hogy a lehető legrövidebb időn belül mondjon le frakcióvezetői posztjáról. A vasárnap délelőtt még az SZDSZ pártelnöki posztjáért versengő Weinek Leonárd, Zugló polgármestere még ugyanazon a napon késő délután kilépett az SZDSZ-ből.