Elszállították a Seregélyesen talált bombát

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Elszállították a tűzszerészek Seregélyesről a csütörtökön előkerült mintegy 100 kilogrammos, II. világháborús robbanótestet, a kitelepített lakók visszatértek otthonukba. A szerkezet árokásás közben került elő Seregélyes főutcáján - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. A környéket lezárták, és körülbelül 200 méter sugarú körben, mintegy 50 épületből telepítették ki a lakókat. Az otthonukat elhagyni kényszerülő embereknek a polgármesteri hivatalban biztosított helyet az önkormányzat.