Szégyenfalra küldené az MSZP a bepanaszolt bankokat

Vágólapra másolva!
Szégyenfalon tenné közzé az MSZP azoknak a bankoknak a listáját, amelyekre sok panasz érkezik. A kormány alig pár napja állapodott meg egy magatartási kódex kidolgozásában a bankokkal, de a szocialista párt szerint át kellene venni a szégyenfal Angliában bevált gyakorlatát.
Vágólapra másolva!

Az MSZP azt kéri, hogy egy szégyenfalon tegye nyilvánossá a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) azon bankok és biztosítók listáját, amelyekkel kapcsolatban a legtöbb panasz érkezik hozzájuk - mondta kedden Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője, aki szerint át kellene venni ezt az Angliában már bevált gyakorlatot. A bankok Magyarországon sok esetben elbánnak az ügyfelekkel, de mi nem elbánást, hanem kiszolgálást várunk el - fogalmazott.

A képviselő azt is javasolta, hogy a következő hetekben a banki károsultakat képviselő civil szervezetek, a Pénzügyminisztérium, a PSZÁF képviselői üljenek egy asztalhoz, hogy megvizsgálják az ügyfelek gyakorlati tapasztalatait.

Bajnai Gordon miniszterelnök múlt pénteken tárgyalt a bankok képviselőivel, és az egyoldalú szerződésmódosításokat illetően kéthónapos moratóriumban állapodtak meg. A kormányfő csak óvatosan bírálta a pénzintézeteket, mint mondta, a magyar bankrendszer a válságban jól vizsgázott, de számos kritika is megfogalmazódott a bankokkal szemben. Létrehoznának egy magatartási kódexet is, amely rögzíti, hogy a bankok hogyan módosíthatják a hiteleket, és erről hogyan kell tájékoztatniuk az ügyfeleiket.