[origo] itthon

100
90

A Fidesz és az LMP is megvizsgáltatná a sukorói beruházást

[origo]|MTI|2009. 07. 22., 17:20|Utolsó módosítás:2009. 07. 22., 18:09|

A Fidesz vizsgálóbizottság felállítását, az LMP pedig ügyészi vizsgálatot sürget a sukorói ingatlanberuházás ügyében. Mindkét párt szerint ki kell deríteni, hogy miért nyilvánították kiemelt beruházássá a Velencei tó partjára tervezett kaszinóépítést, illetve a kormány még a pályázat kiírása előtt megállapodott-e a befektetőkkel. A kormányszóvivő délután azt mondta: a miniszterelnök is vizsgálatot kért már a pénzügyminisztertől a sukorói beruházással kapcsolatban.

Forrás: MTI

A beruházás helyszíne

JÁTSSZ ONLINE!

Vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi a Fidesz a sukorói beruházással kapcsolatos kormányzati tevékenység feltárására - jelentette be szerdán Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. A Lehet Más a Politika (LMP) szintén ebben az ügyben a legfőbb ügyészhez fordult, és kérte, hogy vizsgálja ki az ügyet.

Joav Blum vállalkozó három Pest megyei, összesen 787 millió forintot érő ingatlanát cserélte el a Velencei-tó partján fekvő, egymilliárd forint értékű sukorói ingatlanra, ahol egy befektetőcsoport tagjaként egymilliárd euró értékű turisztikai beruházást valósítanának meg, többek között egy kaszinót is építenének. Az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) szerint az ügylet jogszerű, az elcserélt telkek közti értékkülönbözetet már be is fizették az államnak.

A Fidesz a vizsgálóbizottság felállításáról szóló indítványában az írta: tisztázatlan a projekt kiemelt nemzetgazdasági beruházássá történő minősítése, illetve a jelentős értékű állami földterületek áron aluli értékesítése. Az LMP pedig arra is kíváncsi, hogy a beruházással kapcsolatos kormányzati döntések megfeleltek-e az előírásoknak, illetve azoknak volt-e közük a kormányfő és a befektetők közötti tárgyalásokhoz.

A vizsgálatot sürgető Fidesz és LMP is hivatkozott a Magyar Nemzet múlt heti cikkére, amely egy Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő számára készült emlékeztetőről számolt be. Ebből az derül ki, hogy 2008 májusában a kormány azt ígérte a befektető csoportnak, hogy mindenben támogatni fogja a sukorói kaszinó beruházást. Ezt követően, 2009. február 10-án kiírták a szerencsejáték koncesszió megszerzésére vonatkozó tendert, vagyis a lap szerint a pályázat meghirdetése előtt igért a kormány támogatást a befektetőknek.

A cikkre reagálva a Kormányszóvivői Iroda az [origo]-val azt közölte: mivel a pályázat nyilvános, így előre nem lehet megmondani, hogy ki fogja megnyerni a tendert. A pályázat értékelése jelenleg folyik, az eredményhirdetés legkésőbb augusztus 16-án lesz. A Kormányszóvivői Iroda szerint azonban nem állítható biztosan, hogy lesz-e a pályázatnak nyertese, erről a pénzügyminiszter fog dönteni.

Szollár Domokos kormányszóvivő szerdán közölte: vizsgálatot kért Bajnai Gordon miniszterelnök is a pénzügyminisztertől a sukorói beruházással kapcsolatban. A kormányfő által kezdeményezett vizsgálat célja, hogy feltárják, történt-e bármilyen szabálytalanság az ügy kezelése kapcsán.
   
A kormányszóvivő szerint a Fidesz számos ponton valótlanságokat állít és csúsztat a beruházással kapcsolatban. Ha a parlament a vizsgálóbizottság felállítása mellett dönt, "természetesen mindenben segítjük annak munkáját és tájékoztatjuk a testületet a beruházás valamennyi részletéről" - tette hozzá Szollár.

A sukorói beruházás ügyében már folyik a pénzügyminiszteri vizsgálat. A tárca ennek keretében bekéri a beruházással kapcsolatos dokumentumokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-től. Korábban az MNV Zrt. értékesítési igazgatója, Császy Zsolt azt mondta: közcélok megvalósítását, az útfejlesztéseket, valamint a Velencei-tó fejlesztését is gátolja az úgynevezett a Sukoró-ügy, pedig teljes mértékben jogszerű volt az ingatlancsere.

A Ceglédi és a Monori Körzeti Földhivatal korábban elutasította a sukorói ingatlancsere kapcsán Joav Blum tulajdonjogának bejegyzését a csereingatlanokra. A bejegyzést a magyar állampolgársággal is rendelkező Blum személyi azonosítójának hiánya, illetve az ügyvédi ellenjegyzés formai hibája miatt utasították el, a határozat nem jogerős. Telekesi Ágnes, a Pest megyei Földhivatal Ingatlan-nyilvántartási osztályának vezetője azt mondta: amennyiben a formai hibáikat kijavítják, akkor elhárulnak a bejegyzés akadályai.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »