Gazdasági szak viszi a prímet idén - itt vannak a felvételi ponthatárok

Vágólapra másolva!
Csütörtök este hozták nyilvánosságra a felvételi ponthatárokat, vagyis eldőlt, hogy hányan örülhetnek az idei közel 130 ezer jelentkezőből. A Corvinus nemzetközi gazdálkodás szakára a maximális 480-ból 469 pontot kellett szerezni a bejutáshoz, ez volt az idei legmagasabb ponthatár. A jogi képzésre a tavalyinál magasabb a küszöb, és hagyományosan magasak az orvosi egyetemi ponthatárok is. Körülbelül 30 ezer jelentkezőnek nem sikerült idén a felvételi.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön este nyolc órakor hozták nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A ponthatárok este a felvi.hu-n már láthatók, de a legfontosabb ponthatárokról az [origo]-n is tájékozódhat. Azok a jelentkezők, akik a jelentkezési lapjukon megadták mobiltelefonszámukat és hozzájárultak, a ponthatárok nyilvánossá válásakor sms-ben is értesítést kapnak.

A felsőoktatási intézményekbe való bejutáshoz az idén sem kellett sehol sem a maximális 480 pontot elérni. Azonban mintegy 200 szakon nem volt elég a kitűnő érettségi sem. Igaz, 400 körül van azoknak a szakoknak a száma, ahová a minimális pontszámmal is be lehetett kerülni.

A legmagasabb pontszám 469 volt, ennyivel juthattak be a hallgatók a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakára. A második legmagasabb pont szintén itt volt, 462 ponttal lehetett a nemzetközi tanulmányok szakra bekerülni - tudta meg az MTI az Oktatási Hivatal elnökétől. Bakonyi László elmondta, hogy magasak voltak a pontszámok az orvosi képzésben, ahol intézménytől függően 421 és 432 pont közötti eredményt kellett hozni. A jogászképzésben 408 és 426 között alakultak a pontszámok, magasabban, mint tavaly.

A slágerszakok

A gazdálkodási szakok idén is népszerűek, a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakára például a nappali tagozatra, állami finanszírozásban 469 pontra volt szükség a megszerezhető 480-ból. A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) turizmus-vendéglátás szakán 451 volt a ponthatár.

A szintén slágerszaknak számító kommunikációra az ELTE-n 451 ponttal lehetett bejutni, a Szegedi Tudományegyetemen azonban elegendő volt 413. Az ELTE hagyományosan népszerű pszichológia képzéséhez 453 pont kellett. A Semmelweis Egyetem általános orvos képzésére 437 pont volt a beugró.

Egy diák legfeljebb 480 pontot érhet el, ebből 80 pont többletpontnak számít. A fennmaradó 400 ponthoz a középiskolában szerzett jegyek egy részét veszik figyelembe (ezért maximum 200 pont jár), illetve az érettségi eredményét (szintén maximum 200 pont). Többletpont járhat például nyelvvizsgáért, emelt szintű érettségiért, sporteredményekért, tanulmányi versenyeken elért hélyezésért, de bizonyos esetekben hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő diákoknak is jár többletpont. További részleteket a ponthatárokról cikkünk második oldalán találni.

30 ezren maradtak ki idén

94 ezer jelentkező zárta sikeresen az idei hagyományos felvételi időszakot - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter. A 127 500 felvételizőből tehát nagyjából 30 ezren kimaradnak idén - olvasható az Education Press csütörtök esti hírlevelében. 495 diáknak sikerült elérnie a maximális, 480-as pontszámot.

Manherz Károly felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár az egyetemek és főiskolák közötti versenyről elmondta: a főiskolák idén a felsőfokú szakképzésben meghirdetett és betöltött magas számú hely miatt (12500) kevésbé kerültek hátrányba a nagy egyetemekkel szemben. Azonban hozzátette: vannak olyan képzések, amelyeket túl sok helyen oktatnak az országban, ennek következménye, hogy egyes helyekre mindössze 10 jelentkezés érkezett. "Az mindenki számára beszédes tapasztalat, ha egy intézmény például 10 meghirdetett szakjából mindössze kettőnél tudta feltölteni a rendelkezésre álló helyeket" - jelentette ki Manherz.

Az 56 ezer alap, egységes, osztatlan, valamint felsőfokú szakképzésre elkülönített államilag támogatott hely mellett nagyjából 25 ezer költséges helyet töltöttek fel az intézmények, illetve további 10 ezer államilag támogatott, valamint háromezer költségtérítéses mesterképzéses helyet - mondta el az Edupressnek Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke.

Buli a Millenárison

A felvi.hu a Millenáris Parkban ponthatár-váró bulit is szervezett délután fél öttől. Este nyolckor kivetítőkön is megjelentek a ponthatárok, de tudósítónk szerint olyan apró betűkkel, hogy alig látta valaki. Az egyik felvételiző fiú munkatársunknak elmondta, hogy ő végül úgy tudta meg az eredményt, hogy egyik otthon internetező barátja felhívta.

A parkban lehetett látni hat-nyolc síró lányt, akiknek feltehetően nem sikerült a felvételi, de a többség örvendezett. Egy fiú például félmeztelenül ugrálva ujjongott, amikor megtudta, hogy bejutott az általa kiválasztott főiskolára. A Millenárison már meg lehet ismerkedni a pótfelvételi lehetőségekkel is.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=QgPbVgYlvnRyDCyR

A várakozók feszültségüket levezethették egy sportszerként működő gumifalon, amelyet az abból kiálló kapaszkodók segítségével megmászhatnak. A ponthatárok kihirdetésére várva vért is adhatnak a fiatalok az erre kijelölt helyen. A nagy hőségre való tekintettel a szervezők vizet porlasztó ventillátorokat állítottak fel a Millenáris területén.

Manherz: Erős versenyhelyzet, magas ponthatárok

Erős versenyhelyzet jellemezte az idén a felsőoktatási felvételit - mondta Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár a kihirdetés előtt tartott fórumon a Millenárison. Jók voltak az idei érettségi eredmények, és ez látszik a pontszámokon is, amelyek az idén magasak - közölte Manherz.

A szakállamtitkár szerint idén teljesen sikerült feltölteni a természettudományos és a műszaki képzéseket. Az MTI úgy tudja, hogy a felsőfokú szakképzés 12 500-as keretszámából mintegy 11 ezret töltöttek fel, a fennmaradó helyeket elsősorban különböző gazdasági képzésekre csoportosították át.

A turizmus szak a kedvenc

Összesen 127 500-an felvételiztek idén, 27 ezerrel többen, mint tavaly. Alapképzésre 90 600-an, egységes osztatlan képzésre 10 200-an, felsőfokú szakképzésre 6 500-an nyújtottak be kérelmet. Mesterképzésre első helyen 17 ezren jelentkeztek. A különböző szakokra összesen 285 ezer jelentkezést adtak be.

A felsőoktatási jelentkezések alapján arra lehetett számítani, hogy a hagyományosan kedvelt szakokon és intézményekben idén is magasak lesznek a ponthatárok. Idén a jelentkezések alapján a legnépszerűbb alapszak a turizmus-vendéglátás, a legkedveltebb intézmény pedig az ELTE, amelyet a Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem követ.

Változatlan maradt idén a legnépszerűbb intézmények sorrendje, ugyanaz a tizenöt egyetem és főiskola szerepel a preferencialistán, mint 2008-ban - közölte a FISZ Hírügynökség. A legnépszerűbb szak 2008-ban is a turizmus-vendéglátás volt (4154 jelentkező), a második a gazdálkodási és menedzsment (3932 jelentkező), a harmadik pedig a kommunikáció (2480 jelentkező). Ezt követte a mérnök informatkus, a kereskedelem és marketing, a pszichológia, a jogász, az általános orvos, a pénzügy és számvitel, tizedikként pedig a gépészmérnöki szak. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemet 2009-ben minden tizedik felvételiző első helyen jelölte meg, és az ELTE-BTK volt a legkeresettebb kar is.

Kerekes Gábor, az Educatio kft. ügyvezető igazgatója csütörtök este azt mondta, hogy a legnépszerűbb szakok között idén túlnyomórészt gazdasági képzések szerepelnek, de feljövőben vannak a műszaki és az informatikai képzések is. Csökkent viszont például a pszichológia vagy a nemzetközi gazdálkodás szakra jelentkezők száma. A diplomaszerzést általában motiváló tényezők között az anyagi előnyöket, a munkanélküliség elkerülését említik a hallgatók, a külföldi munkavállalás ugyanakkor alacsony motiváló erővel hatott Kerekes szerint.

Még a sportteljesítmény is számít

Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke elmondta, hogy a múlt hétfő óta dolgoztak a felvételi ponthatárok meghatározásán. A felvételi menetéről kifejtette: besorolási döntés születik, amely arról szól, hogy a hallgató hol kezdheti meg a tanulmányait szeptemberben. Az, hogy ténylegesen megkezdi-e, a hallgató döntése, de ha nem, akkor sem kerülhet a helyére senki.

A ponthatárokat többféle kritérium alapján számolják ki az egyes iskolák különböző szakjaira. Figyelembe veszik a jelentkezők felvételi összpontszámát, a felvételizők számát és az általuk megjelölt jelentkezési sorrendet is, valamint az adott szakra felvehető hallgatók számát. Általában különbözik egymástól az államilag támogatott, illetve a költségtérítéses képzésekre bejutáshoz szükséges ponthatár. Mindenki, aki eléri a megfelelő számú pontot, bekerül az adott szakra.

Az, aki a pontszámok alapján nem kerül be sehová, a pótfelvételin próbálkozhat, erről részletes információkat a www.felvi.hu portálon lehet majd olvasni. Az idén is egyetlen felsőoktatási intézménybe és egyetlen képzésre lehet jelentkezni, újdonság azonban, hogy a kérelmeket az Oktatási Hivatalhoz kell benyújtani, nem az egyetemekre, főiskolákra, és a feldolgozás központilag történik.