Az NBH is hibázhatott az adatgyűjtési ügyben

Vágólapra másolva!
A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) hibái is közrejátszanak abban, hogy bűncselekmény hiányában megszűntették a nyomozást az adatgyűjtési ügyben - írja a Népszabadság. Az NBH - a lap szerint - az UD Zrt. elleni feljelentéséhez több olyan lehallgatást is csatolt, amelyet a rendőrség azért nem használhatott fel bizonyítékként, mert azokat teljesen más célból rögzítették.
Vágólapra másolva!

Nem csak az ügyészségen múlt, hanem a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) hibái is közrejátszanak abban, hogy bűncselekmény hiányában megszűntették a nyomozást az adatgyűjtési ügyben - írja nevük elhallgatását kérő rendőrségi forrásaira hivatkozva a Népszabadság.

Laborc Sándor, az NBH hétfőn lemondott főigazgatója múlt héten levélben fordult a legfőbb ügyészhez, amelyben arról írt, hogy szerinte hiba volt lezárni az UD Zrt. elleni nyomozást. Laborc ezért panasszal élt a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokánál. A levelében felsorolt aggályok és sérelmek egy részével a napilap rendőrségi forrásai is egyetértettek, mert a nyomozást felügyelő ügyész szerintük is inkább lassította, mint segítette az ügy tisztázását.

De - állítja a lap -, az NBH hibái is közrejátszanak abban, hogy a nyomozást megszüntették. Az NBH az UD Zrt. ügyében tett feljelentéshez olyan lehallgatási anyagokat is csatolt, amelyeket a rendőrség bizonyítékokként nem használhatott, mert "nem feleltek meg a célhoz kötöttség követelményének". Ez azt jelenti, hogy a lehallgatási engedélyt más bűncselekmény kapcsán kérték meg, mint amit később a felvétellel bizonyítani akartak - írja a Népszabadság.

Az adatgyűjtési ügy tavaly szeptemberben került nyilvánosságra, miután a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szeptember 10-én az NBH főigazgatójának feljelentése alapján házkutatást tartott az UD Zrt-nél és a cég vezetőinek lakásán. A rendőrség akkor magántitok jogosulatlan megismerése, államtitoksértés és számítógépes rendszer feltörése miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Ezen bűncselekmények ügyében megszüntették a nyomozást.

A rendőrség és az ügyészség még több ügyben nyomoz. A Népszabadság szerint négy rendőrrel kapcsolatban merült fel az a gyanúja, hogy személyes kódjukkal a rendőrségi nyilvántartásokból titkos információkat gyűjtöttek, majd továbbították azokat az UD Zrt.-nek. Adótitok jogosulatlan lehívása miatt állítólag az APEH-nál is nyomoznak, bár korábban az adóhatóság tagadta, hogy munkatársai érintettek lehetnének az ügyben. Tart még a nyomozás az UD-től lefoglalt, haditechnikai, illetve kettős rendeltetésű terméknek minősülő titkosszolgálati eszközök birtoklása miatt is - írja a lap.