Stabil és kielégítő állapotban van Massa

Vágólapra másolva!
Stabil és kielégítő állapotban van Felipe Massa Forma 1-es versenyző. Az éjjel semmilyen negatív változás nem történt állapotában, a pilótát jelenleg altatják - mondta a Független Hírügynökségnek vasárnap reggel Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője.
Vágólapra másolva!

Kielégítő állapotban van Felipe Massa a szombati műtét után. A Ferrari pilótájának állapota stabil, éjjel nem romlott. Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője a Független Hírügynökségnek azt mondta: Massát jelenleg altatják, és folytatják a szombaton megkezdett, műtét utáni rehabilitációját. Vasárnap újabb vizsgálatokat is végeznek rajta. Ezek célja, hogy kiderüljön, lépnek-e föl a koponyát ért ütés után komplikációk.

Bocskai István elmondta, hogy szombaton életmentő műtétet hajtott végre a Honvéd Kórház sebész-csapata, a fősebész, Zsíros Lajos ezredes vezetésével.

Felipe Massa szombaton délután, a Magyar Nagydíj időmérőjének második felében szenvedett balestet. Az előtte haladó Rubens Barrichello autójának egy levált alkatrésze találta fejbe a Ferrarival száguldó pilótát. Felipe Massa ezután fékezés nélkül, egyenesen belerohant a gumifalba.

Felipe Massát szombaton délután fél négy előtt szállították be mentőhelikopterrel az Állami Egészségügyi Központba (Honvéd Kórházba), eszméletlen állapotban. A kivizsgálása után kiderült, hogy koponyaboltozati csonttörése van.