Tűz ütött ki a Mátrai Erőműben

Vágólapra másolva!
Kigyulladt egy szállítószalag hétfőre virradó éjszaka a Mátrai Erőműben. A tüzet hajnalra sikerült eloltani. Nem sérült meg senki, és környezetre veszélyes anyag sem került a légtérbe, de az anyagi kár többszáz millió forint. Az erőmű vezetése szerint az áramellátást nem befolyásolja az eset.
Vágólapra másolva!

Senki sem sérült meg, de a berendezésekben több száz millió forintos kár keletkezett, amikor tűz ütött ki hétfő hajnalban Visontán, a Mátrai Erőműben - közölte Magyar Attila, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője. A riasztás fél egy után érkezett, a lángokat reggel hat órára tudták megfékezni a 9 tűzoltó autóval kivonuló gyöngyösi, az egri, a hatvani és a hevesi tűzoltók, valamint a cég saját tűzoltósága.

Magyar elmondta: a helyszínre érkező gyöngyösi tűzoltók azt tapasztalták, hogy az erőmű egyes és kettes számú blokkja közötti szállítószalag lángol. Ekkor az 5-ös skálán 4-es fokozatú riasztást rendeltek el. Környezetre veszélyes anyag nem került a légtérbe. A tűz okának megállapítása és a termeléskiesésből adódó kár pontos mértékének felmérése folyamatban van - tette hozzá a szóvivő.

Az erőmű igazgatója, Valaska József hétfő reggeli közleménye szerint a tűz hajnali negyed egykor ütött ki az erőmű 2x100 MW-os blokkját fűtőanyaggal ellátó fő szállítószalag rendszeren. A tűz következtében a szállítószalagok, a szabadtéri műanyag és üvegborítású szalagfolyosó és a csatlakozó szállítószalagok egy része megsérült, elégett.

A tűz miatt az erőmű 2x100 MW-os blokkja a hajnali órákban a szénellátás hiánya miatt leállt, de a kieső villamos energiát biztosítani fogják a javítás idejére az erőmű egy másik blokkja tervezett javításának elhalasztásával - áll Valaska közleményében. Az eset nem befolyásolja a lakossági áramellátást, mert ezek a blokkok a szabad piacra üzemelnek, de az érintett versenypiaci fogyasztók sem lesznek korlátozva, hiszen az áramot pótolják a 3-as, 200 MW-os blokk karbantartásának elhalasztásával. A nagyjavítást majd egy olyan időszakban végzik el, amikor a piac nem igényel a jelenlegihez hasonló mértékben villamos energiát - mondta Valaska délelőtti sajtótájékoztatóján.

500 milliós kár a berendezésekben

Az erőmű igazgatója szerint azonnal megkezdik a 250 méter hosszú szalagfolyosó helyreállítását, így várhatóan augusztus közepére már vissza tudják kapcsolni a termelésbe a két blokkot. Az igazgató a sajtótájékoztatón azt mondta: termeléskiesésből eredő kárt valószínűleg nem okoz a hajnali eset a Mátrai Erőmű Zrt. számára.

A berendezésekben keletkezett kárt azonban körülbelül 500 millió forintra becsülik a hajnal óta elvégzett vizsgálatok alapján. A társaságnak van biztosítása, 150 millió forintos önrész mellett. A cég kára tehát így 150 millió forint, ami két nap termelési értékének felel meg.

Az erőmű vezetője közleményében azt írta: a tűz annak ellenére ütött ki, hogy a harmadik hete tartó meleg időszak miatt folyamatosan a szokásosnál több tűzoltó tartózkodott az erőműben, és a szalagrendszereket is folyamatos ellenőrizték. A lángokat a tűzjelző rendszer és a személyzet is érzékelte és jelezte, de a tűz lefolyása rendkívül gyors volt, mert a zárt, ferde szalagfolyosó szinte kéményként húzta magával a tüzet - olvasható a közleményben. Hiába lépett működésbe a szalagfolyosó önálló, szórt vizes oltórendszere, nem tudta megakadályozni a tűz továbbterjedését.

Míg korábban öt-tíz évente történt hasonló baleset az erőműben, az idén ez a már a második tűzeset volt. Márciusban a IV-es számú, 232 megawatt teljesítményű blokk szénszállító szalagja gyulladt ki, hasonló mértékű kárt okozva a társaságnak.

Mindennek ellenére tartani tudják a társaság üzleti tervét - állítja Valaska. A Magyarországon megtermelt villamos energia 15 százalékát előállító cég idei üzleti tervében mintegy 100 milliárd forint árbevétel szerepel.