Beismerő vallomást tett Balla Irma gyilkosa

Vágólapra másolva!
A család háza mellett dolgozó segédmunkás ölte meg 2007 tavaszán Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselőt. A férfi beismerő vallomást tett. Balla Irma meggyilkolásával eddig fiát, S. Sándort gyanúsították, ő találta meg a holttestet.
Vágólapra másolva!

Beismerte Balla Irma meggyilkolását D. Lajos debreceni lakos, aki a gyilkosságot megelőzően segédmunkásként dolgozott a Balla Irma háza melletti építkezésen - közölte Jónáné Pocsai Edit, a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szóvivője pénteken. Az ügyész és a rendőrség együtt hallgatta ki D. Lajost, aki beismerte: ő ölte meg Balla Irmát.

Balla Irma volt debreceni fideszes önkormányzati képviselőt brutális körülmények között, lakásában gyilkolták meg 2007 húsvétján. Holttestét fia találta meg, ő értesítette a rendőrséget. Egy évvel később a rendőrség a fiút, S. Sándort gyanúsította meg a gyilkosság elkövetésével, és előbb őrizetbe vették, majd egy évig előzetes letartóztatásban tartották. Jelenleg szabadlábon védekezik.

Az ablak miatt bukott le

D. Lajost a gyilkosság ügyét tárgyaló bíróság néhány hete tanúként hallgatta meg. Ekkor részletesen leírta Balla lakását, a berendezést, mondván, talicskázás közben látta mindezt az ablakon keresztül. A rendőrségnek gyanús lett a férfi, mert a helyszínen kiderült: az ablak annyira tükröződik, hogy azon keresztül semmi nem látszik a lakás belsejéből, ráadásul a leírt bútorok kívülről még nyitott ablakon keresztül sem láthatók.

Emellett D. Lajos pontosan leírta az önkormányzati képviselő mobilját. A telefont azon az útvonalon találták meg, amelyen a férfi rendszeresen hazafelé ment. Ezeket az információkat kívülálló nem tudhatta.

Kártérítés az "anyagyilkos" szóért

Ezek alapján Magyar György, S. Sándor ügyvédje indítványozta, hogy függesszék fel a védence elleni büntetőeljárást. Ezt a megyei bíróság, majd fellebbezés után a Debreceni Ítélőtábla is elutasította. Az ítélőtábla sajtótitkára a Független Hírügynökségnek ezt azzal indokolta, hogy önmagában nem ok az eljárás felfüggesztésére, ha a Balla fia elleni vád gyengül. Magyar György szerint is ellenőrizni kell, hogy D. Lajos igazat mondott-e, amikor beismerő vallomást tett.

Magyar szerint a rendőrségnek és az ügyészségnek ki kell vinnie a helyszínre D. Lajost, ahol a férfi megmutathatja, mit csinált, hogyan ölte meg az asszonyt, és hol ásta el mobiltelefonját. "Ha ez megtörténik, ő lehet a gyilkosság elkövetője. Ezt ellenőrizni kötelessége a hatóságoknak" - közölte, hozzátéve: ha mindez megtörténik, a bíróság dönthet védence felmentéséről, vagy ejtheti a vádat az ügyészség.

Az ügyvéd azt mondta, ha kiderül, hogy S. Sándor nem bűnös, "nagyon jelentős" kártalanítást kérnek majd a fogva tartásáért, és "nagyon jelentős összegű kártérítést", mert a férfit anyagyilkosnak kiáltották ki, ezzel meggyalázva őt és családját.