Népszabadság: Iszlám központ létesülhet Újbudán

Vágólapra másolva!
Minaret és fideszes támogatás nélkül ugyan, de megépülhet Magyarország első iszlám kulturális központja Újbudán. A Budaörsi úti központban hatalmas, 50 ezer kötetes könyvtár is lesz. A lakók nem örülnek a kezdeményezésnek.
Vágólapra másolva!

A lakók tiltakozása ellenére az újbudai önkormányzat elvileg jóváhagyta az iszlám központ építéséről szóló tervet - ismerteti a pénteki Népszabadság. A napilap cikke szerint gyaníthatóan nemzetbiztonsági okok miatt nem létesült eddig iszlám központ Magyarországon. Az iszlám szervezetek jelenleg lakásból kialakított imateremben vagy családi házban működnek, frekventált helyen lévő, komoly vallási és kulturális központot eddig nem sikerült létrehozniuk.

Az Iszlám Egyházhoz kötődő Jótékonysági Béke Alapítvány még 2005-ben vette meg az újbudai (XI. kerületi) önkormányzattól a Budaörsi út-Holdvilág utca-Bajmóci utca által határolt területet, azzal a nem titkolt céllal, hogy a Sas-hegy lábánál építse fel az iszlám vallási és kulturális központot. Az új létesítményben vallási összejöveteleket, előadásokat, képzéseket tartanának, és egy ötvenezer kötetes könyvtárat is kialakítanának. Az eredeti elképzelés szerint az épülethez tartozna egy minaret is.

Mindehhez a városrendezési szabályzat módosítására volt szükség. Az önkormányzati testület ez év elején nagy többséggel elvetette, majd júniusban - egy olyan ülésen, ahol az ellenzéki fideszesek nem vettek részt - egyhangúlag elfogadta az előterjesztést. Nem sokkal később a Fidesz rendkívüli ülésen próbálta újra napirendre vetetni az ügyet, ám ekkor már nem sikerült biztosítani a határozatképességet. Az épületmagasságot a korábbi javaslathoz képest az önkormányzat korlátozta, így minaret valószínűleg nem épülhet.