"Egyszer el kellett kezdeni" - felszedett utakon araszol Budapest

Vágólapra másolva!
A városközpontba vezető utakon harmonikázó gépszörnyek köpik az aszfaltot, a Nagykörúton pedig cingár rendőrök egyensúlyoznak a sínek közt, míg körülöttük lépésben araszol a forgalom. A napszemüveges srácnak fel sem tűnt, a kukoricás asszonynál viszont kiverték a biztosítékot a hétfőn kezdődött budapesti útépítések. Utcai riport.
Vágólapra másolva!

Egy középkorú házaspár araszol apró kocsijában a felmart Hűvösvölgyi úton kedd délelőtt, és az egykori út maradékából kimeredő aknafedeleket kerülgeti. Az utat egy napja kezdték el lebontani, hogy aztán szeptember közepéig új aszfaltréteggel lássák el, a munka miatt pedig 30 kilométeres korlátozást vezettek be a szakaszon. Persze 30-cal nem sokan mennek, talán csak az a sárga corvette sportkocsi, amelyik a még épen maradt buszsávba felkapaszkodva kerüli meg a sort. A házaspár nem siet: saját bevallásuk szerint jó fél órát dobtak el az építkezés miatt, mégis meglepően széles mosollyal viselik. "Azért vagyunk ilyen vidámak, mert nyaralni megyünk; ha dolgozni mennénk, biztos szidnánk őket mi is" - mondják a letekert ablakon át.

Augusztus elején egyszerre kezdték meg a Budapest központjába vezető több nagyforgalmú út felújítását: hétfőtől munkagépek foglaják el a Hűvösvölgyi mellett a Thököly út egy részét is, emellett felújítják a XI. kerületi Menyecske utcát, szerdától pedig XII. kerületi Apor Vilmos téren, valamint a XVII. kerületi Ferihegyi úton is munka kezdődik. A felújítások ráadásul egybe esnek a nagykörúti villamospálya rekonstrukciójával, amely a városközpontban okoz torlódásokat. (Korábban tévesen írtuk, hogy a Ferihegyi gyorsforgalmi utat újítják fel, a hibáért elnézést kérünk.)

"Már ráfért"

A Hűvösvölgyi úton egy nappal a munka megkezdése után az aszfalt már mindkét forgalmi sávról eltűnt, a marógép épp a buszsáv burkolatát falja, és nagy ívben köpi az előtte haladó kamion platójára. Két dudálásra a kamion megindul, egy dudálásra újra megáll, és bevárja a mögötte kullogó marógépet: a két gép, mint valami harmonikamozgást végző hernyó, lépésben mászik előre az út mentén. Jobbra és balra az úton elakadásjelzős kamionok, terelőtáblákkal megbolondított kereszteződések kínálnak további izgalmakat a közlekedőknek, de az út nagy részén azért elfér egymás mellett két kocsi sor. Ha lassan is, de lehet haladni.

Fotó: Visnovitz Péter [origo]
Kocsisor a Hűvösvölgyi úton

Az [origo] által megkérdezett több tucat autós a csekély forgalmú délelőttön meglehetősen elnéző. Fél óra és 5 perc között változik az időveszteség, amit a sofőrök a dugónak tulajdonítanak: akad olyan is, aki a felásott főút felé került, mert a Margit hídnál sokkal rosszabb a helyzet. "Nem baj, hogy kicsit várni kell, inkább újítsák fel, mint hogy az autót kelljen állandóan javítani" - mondja két kantáros nadrágú munkás egy furgonból. "Egyszer el kellett kezdeni, és ráfért már ez a felújítás" - mondja két másik: "És ha szeptember közepéig tart, azt is kibírjuk... kénytelenek leszünk..." - teszik hozzá.

Rendőr a buszsávok labirintusában

A villamospótló buszokkal elárasztott Nagykörút valóban siralmasabb képet fest a Hűvösvölgyinél: délelőtt 11-kor is a Margit híd közepéig áll a kocsisor Pest felé. A Jászai Mari téren és a Blaha Lujza téren is úgy cserélik a síneket, hogy közben a körút felét is elfoglalja a munkaterület. Az útpálya egy sávra szűkül, a jelzőlámpák nem működnek, és a kereszteződésekben 1-1 vékonydongájú rendőr kalimpál láthatósági mellényben.

Fotó: Visnovitz Péter [origo]
Villamosrekonstrukció a Jászai Mari térnél

A helyzetet nehezíti, hogy a 4-6-os villamost pótló buszoknak buszsávot alakítottak ki, ahol lehetett. Mivel azonban hol a villamossíneken, hol pedig a külső sávban megy a buszsáv, az a Blaha környékén többször oda-vissza keresztezi a forgalmat, valóságos labirintust alakítva ki a néha szinte derékszögű kanyarokat leíró sárga vonalakból.

A dugó keresztben a Rákóczi út forgalmának is betesz: befelé, a Keleti pályaudvar felől lépésben vánszorgó kocsisor alakul ki. "Két órája araszolok itt, sokkal durvább, mint általában!" - mondja egy rozzant Zsiguliban csöves kukoricát szállító asszony. "Tegnap ötször mentem át a Blahán, mire rá tudtam fordulni a Rákóczi útra" - teszi hozzá. Persze nem mindenki látja ilyen sötéten a helyzetet: egy napszemüveges fiatalember például állítja, hogy csak 5 perce áll a dugóban, korábban teljesen jól tudott jönni.

Fotó: Visnovitz Péter [origo]
Rendőr irányít a Blaha Lujza téren

Foghíjas macskakövek

A Keleti pályaudvartól kifelé, a szintén feltúrt Thököly úton már ismét barátságos a helyzet. Mivel a belváros felől ide eddig is csak a buszok és a taxik hajthattak be, rendkívül gyér forgalom egyensúlyozik a kétoldalt felszedett macskakövek között, a villamossín körül középen futó betoncsíkon. A hetes buszok a piros-fehér csikós terelőtáblák között macskaügyességgel tekeregnek a belső szakaszokon - a Hungária körút közelében aztán a forgalom visszatér a zötyögős macskakövekre.

A Thökölyn épp a macskakövek miatt kezdtek el dolgozni - ennek cseréje a városvezetés szerint is régi adósság. Igaz, csupán átmeneti lesz a burkolat, hiszen ha a négyes metrót tovább építik a Keleti pályaudvartól a Bosnyák térig, akkor újra fel lehet szedni az egészet.

Fotó: Visnovitz Péter [origo]
Felszedik a Thököly út kockaköveit

A helyiek mindenesetre itt is örülnek a felújításnak: "Jó, mert a macskakő nagyon szétszedi a kocsit, nekem már a második autóm lett futóműves ezeken az utakon" - magyarázza egy köpcös, kopasz, tetovált karú sofőr, akinek hatalmas gumipók díszeleg a kesztyűtartóján. Az úton első ránézésre látszik, hogy felújításra szorul, egyes szakaszain minden tizedik kockakő hiányzik, ami valóságos terepralli-hangulatot varázsol."Persze az építkezés itt is jól megfogja a forgalmat, főleg a délutáni csúcsforgalomban" - mondja a pókos férfi. Ő tegnap 20 percet dobott el a dugóban - állítja. Aztán beletapos a gázba, és elzötykölődik két hatalmas kotrógép között.