Nem bénult meg a Belváros a Margit híd lezárásától

Vágólapra másolva!
A Margit híd lezárása egyelőre nem okozott közlekedési káoszt Budapesten hétfő reggel - közölte a Fővinform ügyeletese. Mindegyik híd járható volt 12 órakor, mindössze a bevezető utakon és egyes belvárosi szakaszokon araszolnak a kocsik. A BKV járatai is rendben közlekedtek, és sehol sem botlottak nagyobb fennakadásba.
Vágólapra másolva!

A Margit híd pénteki lezárásának ellenére a lezárást követő első munkanapon, hétfőn reggel járhatóak voltak a budapesti hidak. A Fővinform ügyeletese szerint még a legforgalmasabb Erzsébet híd is járható volt reggel 10 órakor. Dugók a bevezető utakon voltak: az M3-as autópálya, az M1/M7 autópálya és a Szentendrei út bevezető szakaszain.

Egyes belvárosi utak is telítettek voltak az ügyeletes szerint. A Váralagút, a Roosevelt tér és a kiskörút Kálvin tér felé vezető szakaszán is torlódott a kocsisor délelőtt 10-kor.

Délre lecsillapodott a forgalom az ügyeletes szerint. Az [origo] kérdésére azt válaszolta, hogy délután 5 óra felé kezd majd újra besűrűsödni a forgalom a fővárosban. Azonban "nem várható nagyobb fennakadás a reggeli tapasztalatok alapján" - tette hozzá.

A BKV fődiszpécsere szerint a járatok rendben, szinte késés nélkül megérkeztek a végállomásokra. A Margit hídon egyedül közlekedő 4-6-os villamos, és a híd lezárása miatt érintett többi buszjárat is rendben jár. "Mobil és statikus egységeink folyamatosan figyelik a forgalmat" - mondta a fődiszpécser. Jelentése szerint a - kieső hidat pótló - többi Duna-hídon is rendben haladnak a BKV járatai.

A Margit hidat augusztus 21-én zárták le az autóforgalom elől, és a tervek szerint egy évig nem lehet majd kocsival átmenni. A lezárás idején is áthalad a hídon a 4-es és a 6-os villamos, át lehet menni gyalog is, és a biciklit is át szabad tolni. A felújítást végző MH 2009 konzorcium 2011 márciusára tervezi a munkálatok befejezését.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Ha szeretné megnézni, hogyan nézett ki a híd, mielőtt megkezdték a felújítást, akkor kattintson ide!