[origo] itthon

100
90

Romagyilkosságok: hidegburkolónak készült az egyik gyanúsított

[origo]|2009. 08. 24., 12:27|Utolsó módosítás:2009. 08. 24., 20:36|

Hidegburkolónak tanult, majd szerződéses katonának állt a 28 éves Cs. István, akit a rendőrség három másik emberrel együtt a romák elleni támadássorozat elkövetésében való részvétellel gyanúsít. A férfi hobbija internetes fórumhozzászólásai alapján a motorozás.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

JÁTSSZ ONLINE!

Gyermekkori ismerőse szerint a romagyilkosságok miatt előzetes letartóztatásba helyezett Cs. István kamaszkora óta gyűlöli a romákat - tudta meg az MTI az egykori szerződéses katona lakóhelyén, a Debrecen melletti Bocskaikertben.

Egy név nélkül nyilatkozó helyi lakos az MTI-nek azt mondta, életvidám, vicces, humoros embernek ismerte Cs.Istvánt, aki kamaszkora nyilvánvalóan rendkívüli módon gyűlöli a romákat, különösen a Bocskaikert melletti hajdúhadháziakat.

A nyilatkozó szerint egy időben Cs. István szkinhedként egy motoros csapat tagja volt, nem egyszer cigányokat is megvertek, azt azonban a településen senki nem feltételezte róla, hogy ilyen gyilkosságsorozat részese lenne.

A férfi egyébként - mint elmondták - szenvedélyes motoros, a motorját állítólag a közelmúltban árulta. Ez azért lehet fontos, mert egyes információk szerint ő volt az, aki a támadások előtt motorral felderítette a terepet - írja az MTI.

Sógora rendőr a helyiek szerint

Cs. Istvánnak sem az édesanyja - akivel együtt lakott -, sem más rokona nem kívánt nyilatkozni. Az viszont a településen köztudott, hogy a sógora, akivel szoros a kapcsolata, jelenleg is aktív egyenruhás rendőr a hajdúhadházi rendőrkapitányság állományában.

Kozma János, Hajdúhadház rendőrkapitánya MTI-nek ezt nem erősítette meg, az ügyben semmilyen formában nem kívánt nyilatkozni. Annyit mondott: nincs tudomása arról, hogy Hajdúhadházon vagy a hozzájuk tartozó Bocskaikertben jelentős összetűzésre került volna sor roma és nem roma fiatalok között.

Cs. István korábban a debreceni Bocskai István Lövészdandárnál teljesített szerződéses katonai szolgálatot. Az MTI-nek név nélkül nyilatkozó informátor szerint a Koszovóban is tisztesként szolgált Cs. István az egyik gépesített lövészzászlóalj gépkocsivezetője volt.

Az MTI szerint a férfi önként szerelt le a Magyar Honvédségtől. Cs. István a legutolsó koszovói misszióból hazatérve azonnal beadta leszerelési kérelmét. Katonai szolgálata idején nem volt vele probléma, fegyelmi eljárás nem folyt ellene - tudta meg az MTI. Az [origo] beszélt több, korábban szintén Koszovóban szolgáló, Debrecen környéki katonával, de Cs. Istvánra egyikük sem emlékezett. A Honvédelmi Minisztérium az MTI érdeklődésére hétfőn csupán annyit közölte: a romagyilkosságokkal összefüggésbe hozottak egyike sem szolgál jelenleg a honvédségnél.

Szakmunkásnak, hidegburkolónak tanult Cs. István, a romák elleni támadások egyik gyanúsítottja - állította az [origo]-nak a 28 éves, bocskaikerti férfi egyik rokona hétfőn. A neve elhallgatását kérő rokon megerősítette azt a korábbi információt, miszerint Cs. István katona volt, de nem tudta pontosan megmondani sem azt, hogy mikor, sem azt, hogy hol szolgált.

Írt a Gój Motorosok fórumára

Cs. István több, motorozással foglalkozó internetes fórumot is látogatott, jelentek meg hozzászólások az ő felhasználói nevével többek között a Gój Motorosok fórumán is. Az interneten található olyan cigányellenes fórumhozzászólás, amit az ő nickneve alatt írtak. A Hajdú online egyik cikkéhez írt hozzászólásban többek között az olvasható: "Mielőtt írnék valamit,szeretném leszögezni hogy nem vagyok sem NÁCI, sem RASSZISTA, sem FAJGYŰLÖLŐ!!! (...) Ha én tudok tisztességes munkával elég pénzt keresni ahhoz, hogy ne dögöljek éhen, akkor a tetves cigány miért nem? (...) Dögöljön meg mind!"

Sikerült megtalálnunk Cs. István lánytestvérét is, aki egy Debrecen közeli település rendőrkapitányságán dolgozott. A nő megkeresésünkre nem kívánt nyilatkozni testvéréről sem levélben, sem személyesen.

Cs. István az egyedüli a négy gyanúsított közül, aki vasárnap tudomásul vette előzetes letartóztatásba helyezését, és nem fellebbezett. A férfi ügyvédje, Barcsi István védence kérésére nem nyilatkozik a sajtónak.

Cs. István kivételével a többi három gyanúsított a debreceni Perényi 1 nevű szórakozóhelyen dolgozott - mondta az [origo]-nak egyikük, P. Zs. ügyvédje, Lőrincz Márton. Az ügyvéd szerint védence arra kérte, ne adjon ki róla semmi olyan információt a sajtónak, amely alapján beazonosítható lenne. Lőrincz annyit elmondott, hogy P. Zs. kasszásként dolgozott a szórakozóhelyen.

Az [origo] folyamatosan próbálja feltérképezni a gyanúsítottakat, cikkünket frissítjük.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »